HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Reagálás Kósa úr reggeli szereplésére a Mokka című műsorban

2010.12.01. 14:54 Kegyu452

Kedves érintettek!

fidesz.hu/index.php?Cikk=156007 

 

Kósa képviselő úr az alábbi példát hozta fel ma reggel
”Kárász úr ha a maga felesége bejelentené, hogy holnaptól nem fizet semmit be a közös családi kasszába, de ugyanúgy onnan eszik és ott lakik maga is kirakná…”

 

Nos ezt egy kicsit továbbgondoltam és…

 

Ha én is a magánnyugdíjpénztárhoz hasonlítom a példát akkor az alábbi érdekes kérdéseim vannak Kósa (vajon kit) képviselő úrhoz.
Ha az ön felesége a családi kasszába beadott eddig 1.500Ft-ot (1,5 %) és a kedves anyósa pedig 24.000 Ft-ot majd félre tett Kósáné 8.000 Ft-ot majd azt mondja elköltözöm. (Mert elvette 14 hónapig a spórolt pénzét)

Akkor ön mondaná-e a kedves mamának, hogy mama a lányát kiraktam és a stadionra költöttem a pénzt, de maga fizessen nekem továbbra is 24.000-et havonta!

- És miért raktad ki? Te jó isten? Csak nincs valami baj?

- Nincs, csak pofázott amikor a havi 8.000 spórolt pénzét elvettem 14 hónapra. Majd mondtam neki, hogy ha kell a spórolt pénze akkor a maga 24-ét innentől én osztom be.

Ezért kiakadt és közölte elköltözik.

 

A mama arcára is kíváncsi lennék…

De gondoljuk tovább.

A mama reakciója valószínűleg megegyezne a mai magánnyugdíjpénztári tagok reakciójával.

- Mire fizessek neked?

- Mert a M. Gyuri anyósa is fizet nekik 24000-et havonta.

- De őneki a temetésre gyűjtik a pénzt, ha megöregszik és ne adj isten... Én meg tettem félre, te nekem arra ne gyűjts.

- Nem baj, akkor írunk egy papírt, hogy ennyivel tartozik nekem, mert itt hagyott a lánya és kárt okozott a lelkivilágomnak meg most itt ez a stadion, meg a rezsi na egy a lényeg kell a PÉNZ mama. úgyhogy menjen közjegyzőhöz és csinálunk egy papírt.

 

Szóval itt a lényeg kell a pénz.

Valószínűleg a mama is perre vinné a dolgot ahogyan én is fogom.

 

Magyarázat:

Anyós:             Munkáltató

Feleség:           Pénztártag

Kósa úr:           Állam bácsi (már tudom kit képvisel)

1 komment

Címkék: kósa nyugdíj állam mokka demonstráció pénztár nyugdíjpénztár

A bejegyzés trackback címe:

https://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr782486090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bagíra 2010.12.02. 09:33:14

Csak az a baj, hogy az országból nehezebb kiköltözni, mint egy házasságból. :(
Úgy látom mostmár nemcsak a munkáltató, de a munkavállaló is akkor jár jobban, ha feketén (esetleg szürkén) dolgozik. Hiszen úgyis magának kell félretennie a nyugdijára, és ha többet kap kézbe, talán többet (vagy legalább valamennyit) tud félretenni.
Éljen a kormány munkahelyteremtő, gazdaságfehérítő intézkedés sorozata!
süti beállítások módosítása