HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Láng Éva bejegyzése - láng, amely mellett tisztán látsz!

2010.12.02. 14:05 azennyugdijam

Üdvözlök Mindenkit, aki hajlandó elolvasni kis szösszenetemet a jelenlegi magánnyugdíj-pénztári helyzettel kapcsolatosan. Egy vallomással tartozom:

 

NEM VAGYOK MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR TAGJA!

DE VAN KÉT GYERMEKEM!!!

 

Jó gyerekek, imádom őket, és ölni tudnék értük, ahogy a szólás mondja.

Tehát – bár regnáló pártunk és kormányunk hátrányos megkülönböztetéssel élt velem szemben a személyi jövedelemadó törvény módosításakor, mert bár GYED nélkül felneveltem két magánnyugdíjpénztár-tag, járulékfizető gyermeket (lekopogom, a tanulmányaik befejezése óta van munkájuk), de most már nem tudok kedvezőbb adózás miatt még 3-4 járulékfizetőt produkálni – kiállnék az ő nyugdíjukért!

A magyar családszerető nép, hát gondolom, elolvassák gondolataimat.

 

Nem, nem és nem felelnek meg azok a válaszok melyeket a kormány részéről kapok.

 

Ezért én most felsorolnám néhány kérdésemet, kételyemet, melyeknek fő indukátora dr. Selmeczi Gabriella, aki valószínűleg olyan jól ért a nyugdíj ügyekhez, mint a vadászrepülőkhöz. Igaz, Szenátor Asszony?

 

Elolvastam a fent említett hölgy parlamenti hozzászólásait, médiában megjelent röffeneteit. Vaskos kételyeim támadtak kompetenciáit illetően. Egy olyan ember, aki nyilatkozataiból eredően számomra azt mutatja magából, hogy nem csak a diplomái mögött lévő tudás kérdőjelezhető meg, hanem még az általános iskola fogalmazás óráinak látogatottsága is, az ne szóljon bele az én gyermekeim nyugdíjába!!

 

Lélektelen badarságainak egyike (2010.10.20-i 46-os felszólalása), hogy azt mondta az állami nyugdíjrendszer költségeinek pozitív jellemzésére a magánnyugdíj-pénztári költségekkel szemben:

 

„Ezzel szemben az állami rendszer jóval olcsóbb … úgy működik 2 %-on …, hogy nyugdíjat is folyósít, embereket alkalmaz.”

Első reakcióm nevetséges megnyilvánulásával kapcsolatban az volt, a nyugdíjpénztárak valószínűleg robotokat vagy kíborgokat alkalmaznak, azért olyan drágák.

Aztán elkezdtem gondolkodni.

Ha azt halljuk, hogy Öntyöm Pönty magyar állampolgár a jövedelme 5%-át költi havonta szórakozásra, míg Matolcsy úr csak 2%-át, akkor ugye azt a következtetést vonja le, hogy micsoda pazarló életet folytat ez az Öntyöm Pönyt. Pedig kedves selmeczigabi.hu, Öntyöm Pönty havi jövedelmének 5%-a csak egy színházjegyre elegendő. Jól tudom én, hogy minden % mögött forintok gurulgatnak.

És mondjuk egy 100 000 Ft-os bruttó fizetésből a MNYP 8 000 Ft ot kap, a működési és likviditási alapra jutó költségük ennek az 5%-a Ön szerint? Rendben.

Ennek a 100 000 bruttóval bíró járulékfizetőnek a bére után akkor az állam ugye 25,5%-ot kap nyugdíjra, és ennek az összegnek a 2%-ról beszélünk, ami (nem tudom hogyan számolta) ezek szerint kisebb összeg, mint a MNYP által kért költség? Nos, nem szeretném, ha Ön számolná ki a fizetésemet!

 

Aztán kedves miniszteri biztosok, miniszterek és egyéb rablásra fejét adó állampolgárok!

Nem jutott el Önökhöz még mindig a felvilágosítás szakemberek részéről, hogy olyan, mint „NYUGDÍJTŐZSDE” nem létezik. Tudják, van árutőzsde, értéktőzsde, ezen belül … bla bla bla, de olyan, hogy nyugdíjtőzsde nem létezik Ott valószínűleg Önök szerint a nyugdíjakat árulnák. Nagyon vicces ötlet. Melyik marketinges vagy PR-os találta ki maguknál, hogy ezzel vissza lehet vezetni a teljesen hozzá nem értőket az állami rendszerbe? Milyen eredményt hozott a számításuk, a magánnyugdíjpéntár-tagok hány százaléka veszi be?

 

selmeczigabi.hu a 2010.10.20-i 46 felszólalása:

„baj van a működési költségekkel … mi nem tartjuk igazságosnak …, hogy kötelező jelleggel írták elő az embereknek magánnyugdíjpénztárba való átlépést … utána viszont nem garantálják azt, hogy legalább olyan jó helyzetbe kerülnek, mint az állami rendszerben maradók.”

 

Kedves selmeczigabi.hu! Ki garantálja az állami nyugdíjakat?

Azt szeretné mondani nekem, hogy svájci pszichiáterek birtokában van az „élet vize”, s ezt valami érthetetlen okból felajánlották magyar állampolgároknak? Mert az eddigi ismereteim szerint egy éppen regnáló kormány nem tehet ígéretet arra vonatkozóan, hogy a gyerekeim nyugdíja milyen értéket fog majd képviselni.

Ugyanis azt több dolog befolyásolja:

1.                  A mindenkori nyugdíjtörvényt a mindenkori országgyűlés szavazza meg.

2.                  A nyugdíjak mértékét (ha csak az állam nem akar még jobban eladósodni) befolyásolja, hogy mennyi az aktív keresők által éppen befizetett nyugdíjjárulék.

2.1.                        A befizetett járulékösszeg függ attól, hogy hogyan is áll a gazdaság.

2.2.                        A járulékösszeg függ attól, hogy hányan hány gyermeket voltak hajlandók világra hozni sok-sok évvel azelőtt.

Tehát,

-                     ha a gazdaság szárnyal

-                     a kormány 1 millió munkahelyet teremt is a jelenlegieken felül,

ezekre a munkahelyekre lesz-e elegendő ember, aki járulékot fizet?

 

Nos, egyes elemzők szerint már a megteremteni ígért munkahelyekkel is baj van, hát még a megszületendő gyermekekkel!

 

Noha tegyük fel:

AZ „ÉLET VIZE” A JELENLEGI KÉPVISELŐK BIRTOKÁBAN VAN, AKKOR SEM LÁTOM – PERSZE AZ ALKOTMÁNY JELENLEGI TARTALMÁRA GONDOLVA – ANNAK A VALÓSZÍNŰSÉGÉT, HOGY A GYERMEKEIM NYUGDÍJBA VONULÁSA IDEJÉN MÉG MINDIG A JELENLEGI KÉPVISELŐK SZAVAZZÁK MEG A NYUGDÍJ TÖRVÉNYT.

 

Aztán még egy gondolat ötlött a fejembe:

EGY MA HIVATALBAN LÉVŐ, ÖRÖKLÉTRE KÁRHOZTATOTT KÉPVISELŐ, A KELLŐEN MÓDOSÍTOTT ALKOTMÁNY ADTA LEHETŐSÉG ÁLTAL MÉG MINDIG KÉPVISELŐKÉNT A GYERMEKEIM NYUGDÍJAZÁSA IDEJÉN, MILYEN JOGNYILATKOZATOT TEHET MOST , AMELLYEL BIZTOSÍTJA A GYERMEKEIM 40 ÉV MÚLVA ESEDÉKES NYUGDÍJÁT ANÉLKÜL, HOGY AZ AKKORI JÁRULÉKFIZETŐK NE DÖGÖLJENEK ÉHEN, MERT CSAK AZÉRT DOLGOZNAK, HOGY AZ IDŐS GYERMEKEIMET ELTARTSÁK?

 

Tudják, olvasgatom a Bloomberg, a Financial Times, a Die Welt, stb oldalait, és rémület fog el, hogy már előbb látták mi történik itt, mint én.

 

HÁT HOL ÉLEK ÉN? A FIDESZ ORSZÁGÁBAN? NEEEEEEEEEEM!

EZ AZ ÉN ORSZÁGOM, A SZOMSZÉDOMÉ, A KOLLÉGÁMÉ, A GYEREKEMÉ, A FÉRJEMÉ, A BARÁTOMÉ.

Borzasztó, akiket felsoroltam, egyik sem jár jól sem a magánnyugdíj törvénnyel, sem a járulékemeléssel, sem a személyi jövedelemadó 2011-es törvényével.

 

Ja, hogy mi csak egyszerű állampolgárok vagyunk. Aha, hát persze. Kuss! Aha, hogy mi vagyunk többen, de gyengék vagyunk. Aha, hát persze!

 

DE MIÉRT IS PERSZE?

 

MIKOR TANULJUK MÁR MEG FELEMELNI A HANGUNKAT, ÉS BELEMÁSZNI ANNAK AZ ARCÁBA, AKI KI AKAR FOSZTANI MINKET, ÉS BELEORDÍTANI, HOGY

 

TAKARODJ!

 

 

Maradok tisztelettel:

Láng Éva

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr152509968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása