HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Köszönjük a részvételt!

2010.12.12. 21:24 azennyugdijam

Ezúton köszönjük meg valamennyi résztvevő - mintegy 3000 magánember - megjelenését a mai napon a Hősök terén tartott tiltakozó demonstráción!

Talán sorsszerű is, hogy itt, és nem a Kossuth téren tudtuk megtartani ezt a gyűlést. A szobor-karéjban álló történelmi nagyjaink minden bizonnyal büszkén tekintettek le a téren összegyűlt, önmagért és érdekeiért a zsarnoki hatalommal szemben kiálló honfitárasainkra - az igazi hétköznapi hősökre. Megmutattátok, hogy van még igény a demokráciára Magyarországon!

Apróság, de talán még sorsszerűbb, hogy ugyan hideget, esőt, ónos esőt várhattunk mindannyian ma délutánra, ám csodával határos módon szertefoszlottak erre a néhány órára az  égboltot takaró felhők, csodás napsütéssel ajándékozva meg a téren összegyűlt tömeget, mintegy mennyei támogatás jeleként. Akárhogy is történt, e kellemes délutánon kovácsolódhatott egybe többezer ember akarata, melynek nyomán együtt vihetjük tovább közös ügyünket.

Köszönjük az önkénteseknek több órás, áldozatos munkáját, amit a hidegben végeztek lelkiismeretesen!

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr52511816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Törölt felhasználó 2010.12.12. 21:47:24

Mi köszönjük a szervezést!

veny 2010.12.13. 07:12:47

Szép munka volt, köszi!

veny 2010.12.13. 07:33:14

index.hu/belfold/2010/12/12/a_legnagyobb_diktaturaban_sem_volt_ilyen/

Ezt vajh miért kaptuk? Valaki beszólt a Tóth-Szenesinek vagy spontán volt másnapos?

gp 2010.12.13. 14:23:07

@veny: a kérdés gondolom költői...

veny 2010.12.13. 14:46:30

@gp: Rég voltam már költő... :)

tinca 2010.12.13. 21:49:39

Nagyon köszönjük!

Batkaa 2010.12.14. 00:10:48

3000, mi... LOL :)
Az a szemét index is már! Biztos nem kapott elég zsét a Stabilitástól...

csikóhalacska 2010.12.14. 17:11:34

@Batkaa: Kint voltál Te is? Láttad a saját szemeddel hányan vettek részt? Hogy jön ide a Stabilitás? Megnéztem az eddigi hozzászólásaidat, más blogoknál is. Te ilyen gyűlölködő, okoskodó ember vagy? Egy építő jellegű kritikát nem olvastam tőled, csak a szurkálódás. Ezt élvezed? Álnév mögül szidni a rendszert és azokat akik cselekednek a meggyőződésük érdekében? Miért fáj neked ennyire, ha valaki küzdeni mer az igazáért? Az egy dolog, ha neked a miénkkel ellentétes a véleményed, de a hozzászólásaid nem ezt tükrözik. Attól még lehetnél jó ember, ha állami nyugdíj-fan vagy, de a rosszindulatú sértegetéseiddel itt csak magadat járatod le, nem a magánnyugdíj pénztárakat és a szervezőket.

marcipán3 2010.12.14. 21:46:31

Sajnos én nem tudtam elmenni. De azért drukkoltam, hogy azok, akiket érint a magánnyugdíjak ellopása, minél többen hallassák a szavukat. Én már nyugdíjas vagyok, sok mindent megértem. Azt nem gondoltam volna, hogy Rákosi pajtás reinkarnációja visszatér.
Lehet, hogy nem a tüntetők létszáma volt fontos, de azért nem ártott volna, ha nem csak Csurka hivó szavára tud megtelni a Hősök tere. Szomorú volt az is, és most az is, hogy sokaknak nem fontos a demokrácia. Igaz az a mondás, hogy a magyar a rabságot nem tűri, de a szolgaságot igen.
Ezért csak remélni tudom, hogy ha megérem- 80 évesen majd nem nekem kell majd a gyerekeim nyugdijas éveiben is besegíteni. Harcoljátok ki magatoknak.

Batkaa 2010.12.15. 00:33:13

@csikóhalacska:
Akkor nem jól olvastad barátom. (vagy nem is olvastad)
Nem osztom a Stabilitás álláspontját, ez tény és több helyen kifejtettem, miért.

Hogy a Stabilitás...? Ez vicc ugye?
Talán ahogy az MSZP a tüntetésre..
Hápersze, "civilek", bocsánat!

Lejáratnom nem kell a manyupokat, mert már megtették ezt a szívességet. De vasárnap óta sok minden kiderült, legfőképp a valós társadalmi támogatottság.
VALÓDI civil közösségek csont nélkül képesek többezres tüntetéseket összehozni, anélkül a masszív infrastruktúra nélkül, ami emögött a tüntetés mögött valószínűsíthetően állt. A vélhető ráfordítás tükrében ez a tüntetés elég vérszegény lett. Kész ráfizetés..
De az ismeretségi körömben eddig is az volt az uralkodó vélemény, hogy "ezek úgyis lopnak". (Bocs, a nép szava ilyen direkt!)
Vagyis ezzel a vasárnappal csak az bizonyosodott be, hogy a fővárost összességében ennyire érdekli a téma..

Tessék, most ki lehet tiltani.

judy7 2010.12.15. 08:52:48

@Batkaa: Vidéki vagyok, súlyos ezrekbe került hogy ott lehessek vasárnap a Hősök terén. Talán voltak, akik ezt nem engedhették meg maguknak, ugyanígy azt, hogy a fel- és levonatozásra rááldozzanak egy egész napot. De lélekben velünk voltak ők is :)
És remélem legközelebb már fizikai valójukban is ott lesznek :))

Tényleg elég gáz az állandó értelmetlen fröcsögésed...
Remélem vannak gyerekeid és remélem megéred még azt a napot, amikor soksok év múlva az adókra meg a sok eltartandóra panaszkodnak neked... Majd magyarázd meg szépen, hogy apu/anyu annak idején mindent megtett azért kicsi fiam/lányom, hogy te most beleszakadj a közterhekbe... Dolgozzál szépen, hogy fizetni tudj az államnak... sokatsokat...

veny 2010.12.15. 09:45:32

@Batkaa: Nem egyszerűbb volna egyenesen bevallani (implicite amúgy megteszed), hogy fingod nincs semmiről amiről ide írogatsz, ellenben telve vagy rosszindulatú feltevésekkel és előítéletekkel?

csikóhalacska 2010.12.15. 18:46:18

@Batkaa: Nem az a gond, hogy nem osztod a Stabilitás véleményét és nem tartod jónak a MNYP-akat. Szíved joga.
Ami sértő számomra a stílus, ahogyan kétségbe vonod a szervezés magán jellegét.
Nem vagyok szervező, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy jelen voltam ezen kezdeményezés összejöveteleinek nagy részén és végig figyelemmel kísértem a folyamatot. Láttam ki és mekkora összeget adott bele a saját pénztárcájából és azt is láttam, mire mennyit költöttek. Lehet, hogy Te annyira profi vagy, hogy ekkora összegből többet hoztál volna ki, mint amit ennek a csapatnak sikerült. Amit lehetett saját kezűleg csináltak. Az én véleményem szerint nagyon jól sikerült a tüntetés. Sokan voltak kint. A párt hovatartozását senkinél nem firtattam. Ez a megmozdulás ettől amúgy is független és mindenkit érint. Még a jelen nyugdíjasait is, hiszen 2013-tól már a MNYP-i kifizetések az állami kassza jó részét tehermentesíthette volna. Ha egy párt valamely tagja magánemberként pártjelvények nélkül a jelenlétével tüntet a többi emberrel együtt, szerinted el kellett volna zavarnunk? Mert Ő éppen az ellenzék tagja? Ha Orbán Viktor megtisztelte volna a rendezvényt a jelenlétével akkor meg azt gondolnád, hogy a Fidesz pénzelte az egészet?
Sem kitiltatni, sem meggyőzni nem szeretnélek. Azonban javasolnám, hogy megalapozatlan sértegetés helyett inkább a szervezőkészségeddel tündökölj itt (ha tényleg olyan jó vagy, mint állítod). A hozzászólásaidból feltételezem, hogy érdekel a téma, még ha az ellenkezőjét tartod is helyesnek, mint amit az ide írogatók többsége. Építő jellegű kritika lenne például egy ilyen segítő jellegű hozzászólás.

Megalúzer 2010.12.15. 20:08:18

@Batkaa: A hozzászólásainak egyértelmű célja az, hogy az erre az oldalra tévedőkben elhintse a kétely konkolyát (már ha tisztelt Batkaa képes felfogni e szó jelentését)! Javaslom, hogy írogasson a Magyar Nemzet oldalára, miután a regisztrációnál a lakcímét, az anyja nevét és a TAJ számát is megadta!

A tüntetésen én is ott voltam, és ez volt az első az életemben, ahonnan jó szájízzel jöttem el, mert ez tényleg CIVIL megmozdulás volt, ahol felelősen gondolkodó fiatalok és nyugdíjasok is megjelentek! EZ az igazi szolidaritás, nem az, amit felülről zsarolással ránk akarnak kényszeríteni!

rice 2010.12.17. 18:54:37

Én is jól éreztem magam, és köszönöm a szervezőknek a lehetőséget.
Az igazi az lenne, ha januárban minden Nyugbizt. Ig. előtt legalább 5 000 fős sor állna! Visszatérne a hitem a demokráciába!