HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Ismerősöm vagy s nem érted...

2010.12.15. 00:51 Balla Szabolcs

Ismerősöm vagy, némiképp fiatalabb nálamnál, s nem érted, miért kiáltozunk itt. Nem érted, miért megyünk utcára mi, akik eleddig sosem tettük.

Nem érted, mert szabadságban nőttél fel. Ott tanulhattál, végezhetted az egyetemet, ahol akartál. Nem mondták meg központilag, mi legyél, nem tereltek. Nem is gondolkozol most sem ezeken, mert nem is tudod felfogni, hogy volt itt ez másképpen is. És nem tudod elképzelni, hogy milyen az a másképp. De nézd csak szüleid elkomoruló ábrázatját, azt a kis aggódó ráncot homlokuk szélén. Igen azt, amit eddig sosem láttál - az igazi, mély aggodalomét, amikor a reménysugár kialszik szemükben, akként aggódnak. 

Nézed furcsán, hogy anyád nyugdíjas létére miért jött el tegnap a Hősök terére. Nem érted, miért és mi nem mindegy neki a jövő nemzedékét érintő kérdésben.

Kérdezd csak meg bátran, milyen volt, amikor apádat azért nem vették fel az egyetemre, mert az ő apja kritizálta a rendszert. Kérdezd meg, miért lett gépészmérnök, hátha kiderül, hogy orvos vagy író szeretett volna lenni, de nem lehetett. Amikor muszáj volt undorral bólogatnia a MSZMP-ben (nem azonos a mai MSZP-vel!) ahhoz, hogy szakmájában dolgozhasson, hogy értelmes munkát végezhessen, amire elhívása volt, ami igazán érdekelte.

Kérdezd meg milyen volt, hogy legfeljebb más kommunista országokban tanulhatott, utazhatott egyáltalában, mert a külföld ennyi lehetett csak. Kérdezd meg, hogy miért volt külön piros és kék útlevél akkoriban, és hogy neki volt-e kék. S amíg őt kérdezed ezek felől, figyeld anyád arcát. Az mindent elárul majd, azt is, amit apád szavai nem. Hogy nem meghalni a legfájdalmasabb - hanem megnyomorítva élni.

Lehet, nehezen nyílnak majd meg, mélyen vannak eltemetve ezek az emlékek. Ők is örömmel felejtették el, hogy volt itt másképp is. De talán ha választ kapsz tőlük, megérted, hogy miért írtam ezt a bejegyzést. Mert volt itt máskképpen is sokminden, amire nem szívesen emlékezünk, s nem akarnánk újra megélni.

Kérdezd bátran - s a válaszok után talán majd fogod tudni, hogy most Neked kell tenned valamit, hogy most Rajtad a sor! S ha már tudod, érzed, hogy tenni akarsz akármi picinykét, amire lehetőséget érzel, nos, ne habozz! Adj magadról életjelt az azennyugdijam@hotmail.com emailen. Várunk!

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr1002516731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kacsatollah 2010.12.15. 23:19:49

Hogy az mszmp és mszp között mi a közös, azt ne bolygassuk, mindenki tudja.
NYugdíjkérdés: Játszuk azt, hogy annyi nyugdíjat osztunk ki a jelenleg nyugdíjasoknak, amennyi nyugdíj címszóként befolyik. ez jelenleg egy 150.000-et kereső embernél kb. 16.000 HUF.
Aki 150.000-et keres, annak a szüleinek 16.000 huf-ot fizetünk ki nyugdíj néven.
HA én lennék kormányon, mindenkitől beszednék 10%-ot a nyugdíjasoknak, valamint 10%-ot félretetetnék a saját nyugdíjakra. Valamint ha nem folyik be elég nyugdíj, nem fizetném hitelből, hanem mindenki tartsa el a szüleit. Segélyt nem kapnának az emberek. aki nem dolgozik ne is egyék. Aki nem fizet tb-t, az ne használja.
ebben az országban mindenki nyavalyog. senki nem akar fizetni, mindenki csak kapni akar, de adni nem. szemléletváltás, ez kéne ide. nem az állandó nyavalygás. és minden politikus húzzon onnan. az mszp se nyissa ki a száját, ha már 8 évig szart sem tett le az asztalra.

Axum 2010.12.15. 23:20:04

>>bólogatnia a MSZMP-ben (nem azonos a mai MSZP-vel!)

Ne röhögtess!

Axum 2010.12.15. 23:22:48

@Kacsatollah: HA én lennék kormányon, mindenkitől beszednék 10%-ot a nyugdíjasoknak

Jó, de mit csinálsz azzal, aki mondjuk egész életében a maximum nyugdijjárulékot fizette? Vagy azért dolgozott alacsony fizetésért, mert az állam megigérte neki a magas nyugdijat?

Kacsatollah 2010.12.15. 23:53:59

én is egész életemben a max nyugdíjjárulékot fizettem. most elkezdem az eddig félretett pénzt önkéntesbe tenni, vagy a párnám alá. ki fogja majd fizetni a nyugdíjamat ? a most segélyen lévő cigánynak a 8 gyereke ? aki nem látta még a szüleit dolgozni ? vagy annak a vállalkozónak a gyereke, aki még nem látta az apját adót fizetni ??, és aki gyerekkora óta azt látja és tanulja apjától, hogyan kell ügyeskedni ? mindenki lop ahol tud.
mi az, hogy az állam megígérte neki a magas nyugdíjat ???? senkinek nem ígért semmit, ez nem kommunizmus. most milliók mennek nyugdíjba úgy, hogy 50e a nyugdíjuk, és meg vannak lepődve, hogy nem kapnak többet, hiszen egész életükben dolgoztak (igaz, hogy felét feketén vagy minimálbéren). Aki nem fizetett be semmit, az miért kapjon ? ismétlem, nem szocializmus és nem jótékonysági intézmény. az államnak befolyik X összeg, és kifolyik minden hónapban 4X összeg mondjuk. szerinted meddig lehet hitelből élni egy országnak ? nincs pénze. szerez, ahogy tud. vagy becsődöl...

Kacsatollah 2010.12.16. 00:00:24

mszmp - mszp nem azonos.
a neveltetés azonos. pl Gyurcsány feleségének a nagyapja az mszmp mészárosa volt. micsoda véletlen... szerinted Gyurcsány gyerekei elvakult fideszesek lesznek ?? vagy Orbán gyerekei elvakult mszpé-sek lesznek ?? nem.
a szemléletváltáshoz 2-3 generáció kell.
ezek nem mi leszünk, javulást a mi unokáink, dédunokáink hozhatnak, ha minden jól megy. de nálunk nem fog. úgyhogy még ők is szívnak majd.

Balla Szabolcs 2010.12.16. 00:27:56

Az írás jellege miatt, és mert fiataloknak szól elsősorban, szükségesnek tartottam tisztázni, hogy a két szervezet nem azonos. Mivel abban a rendszerben nőttem fel és egy másik 20-ast lehúztam itt is, tudom, mi a különbség a kettő közt, még ha sok régi ember megtalálható ma is az MSZP soraiban. Semmi közöm egyikhez sem, tán mondanom sem kell. Ez a cikk nem a korrupcióról szól, amlynek egyébként minden eddig hatalomra került párt egyformán részese volt és vélhetően most is részesei. Itt most az alkotmányosságról és az emberi alapjogokról, mindenekelőtt a szabadságról és méltóságról van szó, a miénkről. A mostani kormányzati törekvések leginkább ennek korlátozására irányulnak. Önmagában nincs oka senkinek korlátozni ezt, hacsak nem olyan szándékai vannak, amelyeknek egy demokratikus jogállamban gátat vetnének az emberek, ha rendelkeznek hozzá a szükséges jogokkal és jogérvényesítési lehetőséggel. Az érvényesítési lehetőségek bekorlátozása már részben megtörtént...

Balla Szabolcs 2010.12.16. 00:36:01

@Kacsatollah: nem értek egyet a két párt összemosásával, akármennyire is szereted a szeterotípiákat. Ha a kettő azonos volna, nem a mostani kormány építené újra a Kádári rendszert, 20 év "szünet " után, hanem már kiépült volna mondjuk 1994-ben kezdve. Ha az akkori MSZP megteszi ugyanezeket a visszarendező lépéseket, most nem létezne ez a blog sem, s nem beszélgetnénk itt erről a témáról, gondolom. Ez léyneges különbség, a mostani történések és hatásuk fényében. A többi javaslatoddal egyet értek.

Kacsatollah 2010.12.16. 10:11:03

Ha már itt beszélsz az alkotmányosról és emberi alapjogokról, akkor beszéljünk a kötelezettségekről.
Az embernek JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI vannak. Mindkettő.
Ha az egyiket nem teljesíti, hogyan hivatkozhat a másikra ?
Nekem ez egy kicsit olyan, mikor a rabló betör a házadba, de te nem tehetsz semmit, mert neki személyiségi jogai vannak.
Itt ugyanez a helyzet. Egy nép rabolja az országot, nem fizeti be a kötelezettségeket, de amikor az ország elveszi tőle, hogy kifizesse a nyugdíjasokat, akkor a sok rabló felháborodik.
Vicces nekem ez a helyzet....

Kacsatollah 2010.12.16. 10:13:15

Szia,
Lehet, hogy nem értesz egyet az mszp-s felvetésemmel, de ez nem is számít nekem. én alapvetően olyan szinten taszítom magam az mszp-től a benne szereplő gerinctelen emberek miatt, hogy ne is beszéljünk róluk. mindenkit kiröhögtek, "elkúrták, nem kicsit, nagyon", bevallották, hogy gyakorlatilag semmit nem tettek, sőt tönkre is vágták az országot, amennyire lehetett, és ezek után még ideállhatnak elénk, és csinálhatják tovább a dolgukat. Ha te ezt tennéd a munkahelyeden, amit ők a kormányon, már nem lenne munkahelyed, és a börtönben ülnél. ők BÁRMIT megtehetnek. és a BÁRMI megtevése után, belehazudnak az emberek szemébe, a bárgyú nép meg ott hódol nekik. miért ? mert birka.
hánytam az elmúlt 8 évben minden lépésétől, amit az mszp csinált, és nem értem, hogy az embereket miért lehet ennyire kihasználni, átvágni, és hogyan lehet hagyni, hogy néhány ember kénye kedve szerint tönkre tegyen egy ilyen szép országot és egyébként ilyen jófej és többet érdemlő embereket.
és hányok a mostani kormánytól is, és ők sem azon dolgoznak hogy az embereknek jobb legyen...
Itt nagy valószínűséggel egy fogadás áldozatai vagyunk : az mszp és a fidesz fogadott egymással, hogy ki az, aki jobban át tudja vágni a népet, és tönkre tudja tenni az országot. és ahogy elnézem, a fogadásukat nagyon komolyan vették, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy tönkremenjünk.

még egy apró szösszenet: nekünk a tudomásunkra csak a disznóságok nagyon kevés százaléka jut. El tudod képzelni, milyen szinten korruptálódott, velejéig romlott alja népség az, aki az én adómat itt osztogatja, szorozgatja, hogy az ő általuk ellopott összegeket kipótoljam a költségvetésben?
még egy érdekesség: a 2 millió dolgozó nép adóját rakosgatjuk jobbra-balra, hogy hogy lenne a jobb, de a 2-3 millió adócsalót, ügyeskedőt, nem fizetőt, konkurenciát tönkretevő vállalkozót, kényelemből segélyen élőt még csak meg sem próbáljuk bevonni a közteherviselésbe.
hát akkor miről beszélünk itt ??????
fáj, hogy elveszik a nyugdíjadat ? miből akarod anyád-apád nyugdíját kifizetni ? meg a szomszéd vállalkozó szüleinek a nyugdíját is ki kell fizetned. ha tetszik, ha nem. Itt valaki írta, hogy megígérte a kormány nekik a nyugdíjat ... hol él ez a kommentelő ? Csodaországban ? persze, hogy megígérte. úgy, hogy a kommentelő fogja befizetni a saját szülei nyugdíját. ezt ígérte meg az ország. itt nem terem a pénz. nem a jézuska hozza. be kell fizetni. ennyi.
egyébként azért nincs semmire pénz, mert minden lóvé elmegy arra, hogy a szociális hálót fenntartsuk: mindenkinek pénz, nyugdíj, segély, ha dolgozott, ha nem. mindenkinek egészségügyi ellátás, ha fizet érte, ha nem. ez máshol nincs, mert nekik nincs rá pénzük. Amerikának erre nincs pénze. nekünk b.meg van.... és ebbe döglünk bele.
ne a nyugdíjelvonó intézkedést szapuljátok. először találd ki, miből legyen meg a szülők nyugdíja, ha megvan a forrása, utána kérheted vissza az amúgy szintén kormányzati rendelkezés által anno magánszámlára kerülő pénzeket...

veny 2010.12.16. 11:09:32

@Kacsatollah: "HA én lennék kormányon, mindenkitől beszednék 10%-ot a nyugdíjasoknak, valamint 10%-ot félretetetnék a saját nyugdíjakra"

Nem tudom, adóztál-e már életedben jövedelem után, de nem úgy nézel ki...

Az általad javasolt 10+10%-kal szemben a realitás az, hogy eddig ez 25,5+8% volt, jövőre (a mai állás szerint) 24+10% lesz.

veny 2010.12.16. 11:16:18

@Kacsatollah: Vicces ez a rablós hasonlatod...

Az egyes személyek manyup számlaegyenlege az elmúlt bő évtizedben az adott személy által befizetett közterhekkel arányos.

Következmény: valszeg épp az lopta meg a közt, akinek (aktív dolgozó létére) most nincs mit féltenie.

Kacsatollah 2010.12.16. 11:23:13

@veny: 20 éve dolgozom bejelentetten, 20 éve adózok.
a 8+2% a munkavállalót terheli, a 24% pedig a munkáltatót. a munkavállaló a 24%-ból semmit nem érez, mert azt nem a bruttójából vonják le, hanem a munkavállaló fizeti pluszba. az emberek nagy része nem is tudja, hogy van ilyen.
eddig sem 25,5 ment, hanem 24 nyugdíjjárulékra, valamint 1,5 me hozzájárulásra, valamint nem 8% ment, hanem 8 ment az önkéntesbe, és 1,5 a nagy közösbe.
az én javaslatom kizárólag a munkavállaló által fizetettre terjedt ki, mivel a jelenleg 1,5 % + 24%, ez elég karcsú arra, hogy kifizessék a nyugdíjasokat. pedig őket a dolgozóknak kell eltartaniuk, ha tetszik, ha nem.

Kacsatollah 2010.12.16. 11:30:15

@veny: ezt itt nem értem...
az lopta meg a közt, aki dolgozott, és akitől átutalták a nyugdíjhozzájárulásokat meg adót?
én azt hittem, az lopja meg a közt, aki nem vallja be a bevételét, mindent leír trükkösen, amit tud, és ezáltal minden közteherviselés alól kivonja magát. viszont ugyanúgy használ mindent.

Hogy ki mit félt. : Aki dolgozik, annak van mit féltenie. aki nem dolgozik, és nagy ívben leszar mindent, az valószínűleg nem is foglalkozik ezzel a témával. majd mi eltartjuk.

Mellesleg aktív dolgozó vagyok 20 éve, soha egy vasat nem loptam még, de a szomszédságban lakó, két batár autóval járó vállalkozó, akit alig látok, mert állandóan utazik, olyan helyekre, ahova én sosem fogok, viszont ő a tizedét nem fizette be annak az összegnek, amit én adóba meg nyugdíjba bepengetek...

Balla Szabolcs 2010.12.16. 13:32:56

@Kacsatollah: légy objektív. Azt sejtteted, hogy a magányugdíjpénztári tagok nem fizették meg kötelezettségeiket, ez pedig nem igaz. Törvény szerint mindenkitől levonták a járulékokat, kinek az államiba utalták, kinek a magánba a 8%-ot, a 24%-et pedig a munkáltatók mindenki bére után az államiba utalták. Minden magánnyugdíjpénztár tag a saját majdani nyugdíjának 25%-ra vállalt kockázatot, mivel a majdani kifizetéskor 75%ot kapott volna az államiból és 25%ot vagy többet a magánpénztárból. Ha a pénztára valóban elsinkófálja a pénzét, akkor a elesik a 25%-tól. Ez is az ő kockázata, nem az államiban levőké.
Tehát az én magánnyugdíjpénztári befizetésem nem a mostan kifizetettek rovására megy, hanem kötelezően előírt előtakarékosság az én majdani nyugdíjamra.
Másfelől. Ha valakinek nincs pénze, faragja le előbb a kiadásait, én is ezt teszem hasonló helyzetben. De itt ez nem történt meg. Lehetett volna olyan törvényt hozniuk, miszerint kölcsönveszi ezt a pénzt az állam, mert én még úgysem költhetem el egy darabig, neki meg most szüksége volna rá. De ez a verzió fel sem merült.
Esze ágában nincs visszafizetni, egyszers mindenkorra veszi el. Én meg ezzel nem értek egyet, ez kommunizmus, vagy nemzeti szocializmus, nevezd, ahogy akarod. Egyiket se szeretném itt viszont látni.

Balla Szabolcs 2010.12.16. 13:44:41

@Kacsatollah: kevesebbet kéne elfolyatni állami beruházásokon keresztül magánvállakozók zsebébe. Mondjuk. Lehetne ezzel kezdeni. Amit az MSZP herdálásáról modnasz, az most, ezen kormány alatt se változott egy fikarcnyit sem. Pont ezért reklamálunk. Az MFB anniyt költhet veszteségesen bármire, amennyit akar, azt is az adófizetők fogják megfizetni. Amásik olodalon meg kell a nyugdíjmegtakarításom, mert jaj az ország miattam megy csődbe. Na, ne nézzél már hülyének,légyszi!
HA ideadják a ktv törvénytegymagam is találok olyan szükségetelen neruhézésokat, amiknek költségeiből több is kijön, mint a 3000 milliárd.
De majd csak figyeld, menniyre tartják igéreteiket.
Az idei extraadó bevételt a költségvetési tervezet szerint a jövőévi hiány csökentésésre kelett volna fordítani. Pikk-pakk tegnap előtt megszsavaztak egy kis törvényt,a mel yerről másképp rendelkezik és a kormány szabadfelhasználású alapjából indokolatlan számlák kifizetésére fordítják azt a 61 milliárdot. Az ígéretek és a törvény között nem telt egy hónap sem, már nem tartják be.
Minden nyugdíjasnak írt Viktor bácsi egy levelet. Ez 300 millióba fájt alsóhangon. Ki fizette és minek a terhére ? Amikor anyira nincs pénze az államnak. Ja, és Slemeczi is küld majd mégegyet.
A pénztáraknak meg kötelező küldeniük, ez a nem mindegy. Urizál a kormány nagyon, azt mondom.
Persze, majd telik a 3000 milliárdból. Hamar a seggére vágnak. Remélem majd sajnálkozva tárogatod kezeidet Te is a pénzügyminiszterrel együtt, fél év múlva, amikor kiderül, hogy semmit nem arra költöttek, amire ígérték: bocs fiúk, ez nem jött be. Csak nem a Te nyugdíjad lesz oda, hanem az enyém. Sokra megyek majd a sajnálkozásoddal.

judy7 2010.12.16. 14:01:40

@Kacsatollah: Arról, hogy ki lopott kitől, illetve ki tartsa el kinek a szüleit jó sokat írtál.
Szívesen olvasnám a véleményedet a takarékosabb államról, vagy hogy lehetett volna-e 1-2 évet várni az egykulcsos szja bevezetésével, hogy feltétlenül szükséges-e most azonnal rongyrázó beruházásokat megvalósítani, vagy éppen minden héten egy-egy levelet többmillió példányban közpénzből kipostázni.
De érdekelne mit gondolsz az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács átszervezéséről.
Őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre!!

Kacsatollah 2010.12.16. 14:29:14

@Balla Szabolcs:
Szia,
Nem a kormány oldalán állok, ha ez nem jött le volna a kommentekből, illetve nem azt szapulom, aki dolgozik és rendesen fizet mindenhova, mint a katonatiszt.
Kezeimet már most sajnálkozva tárogatom, legalább 20 éve, és nem kell várnod egy évet sem kettőt, már most megmondom neked, hogy ez a pénz is úgy elúszik, mint a többi.
Sok mindennel lehetne kezdeni, mondjuk a korrupciót tetejétől az aljáig teljes körűen kiirtani. Fejétől bűzlik a hal, M.o-on különösen.
Minden lukon folyik ki a pénz. Nem tudom, hogy lehet az, hogy a te nyugdíjad elúszik, az enyém pedig nem, de elárulhatod. Az enyémet is viszik a tieddel együtt. Azét nem viszik, aki nem fizetett bele.
Érdekesség miatt játszok egy kicsit a számokkal. Persze lehet, hogy rossz számokat vettem alapul.
2M adózó, bejelentett munkavállaló, ha átlag 170.000 bruttó (nem tom mennyi az átlag ) keres, azt szuperbruttósítva (X1.27), 24% valamint 1,5%-okat véve, az eddig befolyt nyugdíjhozzájárulásokat elosztom a 3 millió nyugdíjas között, akkor fejenként 36.000 forint jön ki nyugdíjra. Ha most hozzácsapjuk a 8%-okat, akkor felmegy a fejenkénti nyugdíj 48.000 –re is.
Ha az átlagnyugdíj kb. 100.000 (nem tudom mennyi), akkor annak kiegészítésére havonta 189,891,000,000 hitelt veszünk fel, ami éves szinten 2,278,692,000,000 azaz 2.278 milliárd forint hitel.
Még tételezzük fel, hogy az adókat is teljes egészében nyugdíjra költjük, akkor a befolyt összeg 17%-a, mint adó a következő összeg: 73,406,000,000
Tehát, ha a befolyt mindenféle nyugdíjpénzt és az adót is nyugdíjakra költjük, akkor már csak 1.397 milliárdot kell évente hitelt felvenni csak nyugdíjra.
A segélyek összegéről nem sokat tudok, csak hogy a munkanélküliek aránya 10% felett van, az 1.000.000 ember.
Nem baj, Fidesz még kiganézza mindazt, amit ki tud kaparni, utána visszahívjuk az mszp-t, aki ott folytatja, ahol abbahagyta.
És mi végignézzük. Mert itt az emberekkel bármit meg lehet csinálni. Csak rendet ne kelljen csinálnia senkinek, azt nézi mindenki !

2,000,000
170,000
Összjövedelem: 340,000,000,000
szuperbruttósítva: 431,800,000,000
Ennek 24%-a 103,632,000,000
1.5%-a 6,477,000,000
8%-a 34,544,000,000

össz nyugdíjbevétel eddig: 110,109,000,000
ez szétosztva 3 M nyugdíjas között: 36,703
össz nyugdíjbevétel jövőtől 144,653,000,000.0
ez szétosztva 3 M nyugdíjas között: 48,218

300,000,000,000
ennyi hiányzik per hó 189,891,000,000
ennyi hiányzik per év 2,278,692,000,000

Balla Szabolcs 2010.12.16. 15:14:19

@Kacsatollah: na, ez a beszéd:)
Én azt nem értem, hogy miért mindig az emberek vannak hátul a sorban. Az állami nyugdíj kasszánk azóta ürül folyvást, hogy elkedzték szinterhozni a nyugdíjakat a 90-es évek közepétől kezdve. Ha ez a hiány tudható, vajon miért nem lerült be a költségvetésbe az az összeg mondjuk első vagy 2. helyen, s csak utána a nagyberuházások ? Fontos az autópálya, meg a völgyhíd, de eddig is elvoltunk nélküle valahogy. mIért akar eg yszegény, fel nem tőkésedett ország többenk mutatkozni, mint ami ? Az is eredmény, hogy gazdasági szerepünket a térségben visszanyertük, hogy mi ruházunk be legtöbbet a régió országaiba, nem pedig fordítva. Lassan lehet elérni azt a gazdasági szintet, amit 50 év szünet miatt nem kezdtünk el korábban, ezt tudomásul kéne venni a politikusainknak is. Emebrhez méltó életet kellene élnünk, nem állatokként kezelni minket. Közben meg a saját fizetésüket azért emelgetik elég rendesen, ilyen helyzetben is, ez se szerénységre vall. Törvényben rögzíteném, hoyg ne emelhessék jobban a sajátjukat sem a piaci átlagnál. Néznének a lukon, asszem.

veny 2010.12.16. 16:14:44

@Kacsatollah: "a munkavállaló a 24%-ból semmit nem érez, mert azt nem a bruttójából vonják le, hanem a munkavállaló fizeti pluszba"

Ez kérlek egy jó nagy butaság.

Mi érdekli a céget? A teljes bérköltséged, semmi más. Ezt kell kitermeld, hogy foglalkoztassanak.
Mi érdekel téged? A nettó fizud, semmi más. Ezt tudod hazavinni a családnak.

A kettő közötti különbözet (a sarc) meg önkényesen ketté van vágva munkavállalói és munkáltatói részre, egyszerűen azért, mert ha egyben meglátnák a zemberek, kitörne a forradalom abban a percben. De ugyanazon az alapon, ugyanazon az úton, ugyanoda megy a lé, valódi difi nincs semmi.

"az emberek nagy része nem is tudja, hogy van ilyen."

Ez sajnos igaz.

Ugyanakkor ez a sajnálatos tudatlanság mit sem változtat azon a tényen, hogy a nyugdíjkassza bevételeinek több, mint 3/4-ét ez adja.

veny 2010.12.16. 16:21:01

@Kacsatollah: Szerintem nagyon félreérthető lett ez a tolvajos kirohanásod, többen nem vettük. Én se, szorri...

Úgy tűnik, ebben nincs vitánk.

veny 2010.12.16. 16:23:57

@Kacsatollah: Nagyon nem stimmel a számításod sajna, nem jó adatokból indulsz ki. Szerencsére nem harminchatezer az átlagnyögdíj.

Kacsatollah 2010.12.16. 17:44:55

@veny: Nem 36e-re vettem az átlagnyugdíjat. hanem ennyi jut a befizetésekből. Az átlagnyugdíjat 100e-re vettem, akkor írtam, hogy mennyi hitelből pótoljuk a fennmaradó részt a 36 és 100 között.

Kacsatollah 2010.12.16. 17:47:57

@veny: Azt, hogy a 24e-et nem a bruttóból vonják, ezt arra értettem, hogy én, ha ott lennék 10+10 %-ra változtatnám a nyugdíjbefizetést (nem lennék népszerű :)) tehát a bruttóból levonandó 10%-ot - ami most oda fog menni, küldeném a közösbe, valamint 10%-ot köteleznék magánnyugdíjpéntárba befizetni. Csak erre értettem a 24e-et. tehát a munkáltató plusz járulékkötelezettsége nem változna, csak a munkavállalónak kerülne 10% átcsoportosításra, azaz kötelezőképpen megtakarításra...

Kacsatollah 2010.12.16. 18:41:42

@judy7: Takarékos államról mondtam volna először, hogy bárkinek vannak ötletei, az enyémek nyilvánvalóan badarságok, és biztos nincsenek értelmes gondolataim, hiszen az okos embereknek, akik a megfelelő székekben ülnek, soha egyik gondolatom sem jutott eszükbe. Biztosan azért, mert semmit sem érnek.
1. Az egész politikai elitnek mennie kell. Aki az elmúlt 60 évben részt vállalt a politikában, soha többet nem vehet részt benne. Felvennék korrekt országokból korrektül gondolkodó gazdasági szakembereket, politikusokat, és legalább felerészben ők adnák az ötleteket az ország helyreállítására. Olyan kontrollrendszert építenék be rengeteg korrektül gondolkodó nem magyarral, ami kizárná a mutyizást, és a korrupciót. Máshogy nem fog menni. Mert most fidesz, utána mszp, utána bejut majd valami kis párt, aki még nem lopta tele magát, és megörül, hogy neki is megnyílik a lehetőség az ország kirablására. Én 8 éve nem voltam szavazni, és magyar politikusokra nem is fogok. Az emberek sajnos nagy százaléka elmegy szavazni, ezért nem megy át a politikai elitnek, hogy mindel tele van a t.künk.
2. Elsőként rendbe tenném a vállalkozókat. Nem ismerem járulékrendszerüket, adózási lehetőségüket, de külföldi példákat jól megnézve kitalálnám úgy az egészet, hogy nekik is megérje vállalkozni, ne legyenek rákényszerítve a csalásra, és a vállalkozásuk még járulékmegfizetéseik után is tisztességes megélhetést adjon. Miután ezt megcsináltam, akkor minden városban létrehoznék egy apeh rendőrséget, akik tüzetesen vizsgálnának mindent, kinek milyen háza van, mennyi a rezsije, hány embert tart el, és jé, ha 50 milliós háza van, a családból csak a családfő dolgozik, 150e rezsi, 150e a kaja, 100e lakáshitel, ehhez a bevételhez 7-800e bruttót kell keressen, ennek alapján állítanám ki a fizetendő adót. Nem érdekelne, hogy mit mutat fel a bevételeiről . (Németországban ez működik !) Az a vállalkozó, aki éhbérért dolgoztatna embereket, nem bejelentetten, minimálbérért, zsebbe, annak beszüntetném a vállalkozását. 5 éven belül ő és vele egy háztartásban lakó családtagja nem kezdhet új vállalkozást. Ha legközelebb megint csal, 10 évre szüntetném be a vállalkozási lehetőségét. Ha harmadjára is lebukik törvénytelen módszerek miatt, soha többé nem vállakozhatna, azután sem, hogy kijött a börtönből.
3. Én visszahoznám a második adókulcsot, csak a határát felvinném. Szerintem a 300e-es határ alacsony volt, pláne, ha olyan érte el, aki ebből a keresetből egyedül 3 gyereket tart el. Családi adózással egyetértek. Ha egy magánszemély egyedül keres mondjuk egy millát, és egy 5 gyerekes apuka is egyedül keres egy millát, ne adózzanak egyenlő elbírálással.
4. Minden boltot teleragasztanék olyan felhívással, hogy hazai terméket vegyenek. A tv-t teleszórnám ilyen hirdetésekkel, hogy segítsük hazai termék megvásárlásával a hazai termelőket.
5. A mezőgazdaságot teljes erőmmel segíteném és támogatnám. Egy országban ez alap, hogy ilyen alapszinten ne legyünk legalább kiszolgáltatva. Kínai fokhagyma és társai....
6. Miután a vállalkozók is beszálltak a körforgásba, annyit fizetnék ki nyugdíjra és segélyre, ami befolyik. Segélyre pénzt nem fizetnék. Aki nem dolgozik, nálam csak kajajegyet kaphatna.
7. Fontosnak tartom a cigányok felzárkóztatását. Rendbe raknám a cigánytelepeket, megtanítanám őket földet művelni, családsegítők ezreit küldeném rájuk, tényleg segíteni, valahogy rákényszeríteném, hogy a gyereke óvodába járjon és szocializálódjon. A kisgyerekeknek becsületes, egyenes emberekké kellene felnőnie. Ha a cigány nem dolgozik, és nincs pénze eltartania a családját – márpedig segélyt nem kap, azért nem szülne még 10-et, bentlakásos oviba lenne kénytelen hordania a gyerekét. Minőségi , színvonalas iskolákat hoznék létre a helységükben. Ez a téma azért kulcsfontosságú, mert amilyen ütemben nő a nemzetségük, ha nem integráljuk be őket magunk közé, akkor sajnos az unokáink már kisebbségben lesznek, és nekik kell alkalmazkodniuk majd a cigányok jelenlegi életviteléhez.
8. Az egészségügyről ne is beszéljünk. Nálam nem lenne az egész ingyenes. Alapellátások, sürgősségi dolgok igen, de sokminden nem. Fizetni kéne érte. Nekem bejött az a vizitdíj, ha abba az irányba elmozdultunk volna, lehet hogy hosszú távon rendbe lett volna tehető a jelenlegi helyzet. De hogy ismerősünk múltkor szívinfarktussal halt meg az egyik kórházban, mert hirtelen nem találtak működő EKG-t. Hát, nem hiszem, hogy messze vagyunk az aljától.
9. Én mindenképpen azon dolgoznék, hogy ne hagyjunk gyerekeinknek hátra adósságtól hemzsegő csőd szélén álló országot. Sajnos a múlt nemzedékének ez nem volt szempont. Hitelből jutottak el a nyugdíjig, ami nem a nép hibája, de sajnos ez nem ment fel bennünket a szívás alól.
Következtetés: Ezen már évek óta gondolkodom, ahogy csúszik a helyzet lefele: megtehetem-e, hogy a gyerekeimet itt nevelem fel ? Fel vagyok e hatalmazva arra általuk, hogy elrontsam ezzel az életüket. most nálunk ez az aktív téma otthon. Azért januártól elindítok 20.000 forinttal Fundamenta lakástakarékot, hogy vegyünk még egy lakást, ami majd a nyugdíjunk lesz. Valamint 15.0000 forinttal felemelem az önkéntentes magánnyugdíjpénztáramat.

veny 2010.12.16. 22:24:53

@Kacsatollah: Tehát adóemelést javasolsz. Tényleg nem leszel népszerű... :)

rice 2010.12.17. 18:45:57

@Kacsatollah: Az ötletekkel egyetértek, kb. ideáig eljutottam én is. A baj az, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben az ötletek nagy része nem finanszírozható.
Szerintem az alapvető probléma, hogy nincs (vagy nem hoztak nyilvánosságra 20 éve) koherens nemzeti stratégiánk, és ez elszomorító!

Megalúzer 2010.12.18. 21:55:57

A mai huszonévesek már a szabadságba születtek, és abban nőttek fel, fogalmuk sincs arról, amit a bejegyzés írója fejteget. A baj az, hogy a fogyasztói társadalomba belenőve vagy egyáltalán nem érdekli őket a közélet, a politika, vagy az értelmesebbje ha csak tud, menekül boldogabb vidékekre. Egy évvel ezelőtt a "pofátlanság" lózung helyett a "reménytelenség" lózung járta az akkori ellenzéki kommunikációban. Érdekes módon most ez a szó nem hagyja el a szájukat, pedig MOST lehet érzékelni a teljes reményvesztettséget nemcsak a fiatalok, hanem a Fidesz-szavazók körében is! Rémisztő olyat hallani fiatalok szájából, hogy ezek után már az életkedvük is elment, ebből az országból már sosem lesz normális hely!

Kacsatollah 2010.12.20. 21:51:38

@veny: @Balla Szabolcs: @Megalúzer: @rice:
Én azt nem tudom felfogni egyébként, hogy van mondjuk 200 - 300 ember a politikai életben, aki irányít. jó, legyen 1000. és a többi 9.999.000.- ember pedig végignézi, hogy mi történik ?
sehol semmi összefogás ? hogy emberek, igenis irtsuk ki a parlagfüvet pont hu. vagy támogassuk a magyar termelőket, és ne kínai szart vegyünk pont hu. vagy elmagyarázzuk a pénzügyben nem jártasnak, hogy ha törik, ha szakad, akkor sem veszünk fel 20 évre devizahitelt pont hu. semmi nagy volumenű kezdeményezés, sehol. én már arra is gondoltam, hogy elmegyek a helyi cigány önkormányzathoz, és kérek néhány cigány purdét délután korrepetálásra. hogy ha miattam 2 majdan családfenntartó értékes ember lesz, már nem volt hiába semmi. Csak össze kéne röffennünk itt 9 millióan, és közösen megdolgozni azért, hogy helyre álljon ez az ország....

Balla Szabolcs 2010.12.21. 00:44:25

@Kacsatollah: nagyon büszke vagyok Rád, komolyan mondom. Észrevetted a lényeget, hogy öntudat kell az embereknek, az hiányzik. A lajtán túl ez nem így van, többet tesznek magukért, közösségükért az emberek. Csinálj egy akármilyen blogot, ami a szíved csücske vagy oldalt, ha van rá lehetőséged, megyek kommentelni, nem fikázósan, építően. Biztos jövünk egy páran. Valamilyen hatást el lehet vele érni, látod ez is csak egy mezei blog, ahol most vagyunk.
Ha olyan ügybe vágsz, ami engem is megfog, biztosan segítek, ahogy tudok.