A magánnyugdíj-pénztárban egyéni számlámon felhalmozódott pénz sorsáról kell döntenem hamarosan. Maradok nyugdíjpénztári tag vagy az állami rendszert választom azáltal, hogy nem csinálok semmit. Felelősségteljes döntésnek kell lennie ennek, hiszen befolyásolni fogja a nyugdíjas éveim minőségét, anyagi lehetőségeimet. Az utóbbi hetek kormányzati kommunikációja próbál meggyőzni a semmittevés mellett, azaz hogy változtassak: "lépjek át" az állami tb-rendszerbe. Ennek egyik igen hatékony eszköze, hogy elhúzza az orrom előtt a mézesmadzagot: ha a pénztáram inflációt meghaladó hozamot ér el, azt akár fel is vehetem készpénzben...(nocsak-nocsak, az „eltőzsdézés” kormányzati nyelven annyit jelent, hogy az inflációt meghaladó hozamom, VALÓDI NYERESÉGEM KELETKEZETT?)
No, el is kerekedett a szemem, itt a Kánaán! Sanyarú sorsom jobbra fordul, megoldódnak anyagi gondjaim. Lecserélem az autót, megnősülök, telket veszek vagy teszem azt, én magam tőzsdézem el ezt a vagyont. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik már számolnak azzal a pénzzel, ami a házhoz fog állni, hála a kormánynak. Csakhogy érdemes megnézni, hogy mekkora is ez az összeg, mit veszíthetek ezért cserébe, illetve az előbbi két összeg milyen arányban van egymással.
Az úgynevezett pozitív reálhozam (amitől jobbra fordul az életem, és megoldódik minden gondom) pontos összegét ma senki nem tudja megmondani. A pénztárak gőzerővel dolgoznak a reálhozamot kiszámító programokon, hiszen a reálhozam számítását, annak elszámolását nekik kell végrehajtani. Ahhoz képest, hogy milyen megbízhatatlannak titulálta őket a kormány, azért mégiscsak ők végezzék el a munkát…
Arról már csak egy lazító tea mellett gondolkodom el, hogy a számítási, programozási költségeket természetesen a pénztárak állják – a brutális módon lecsökkentett működési költségükből.
Visszatérve a reálhozam nagyságára: az a legjobb esetben is tízezres nagyságú lesz egy átlagos pénztártag esetében. Persze ez függ a felhalmozott összegtől, a választott pénztár gazdálkodásának sikerességétől, a választott portfoliótól. De hívjuk segítségül a Nemzetgazdasági Minisztérium által megrendelt tanulmányt. A 2010 októberében készült tanulmány szerint a „magán-nyugdíjpénztári szektor működésének tizenkét teljes éve alatt elért éves átlagos reálhozam 0,73% volt.” Ezt mondja a Matolcsy miniszter úr megrendelésére készült tanulmány. Számoljunk tehát ezzel, hogy nagyságrendileg megtudjuk, mennyi az annyi! Nekem nagyságrendileg 2.5 millió forint van a számlámon. Az átlagos reálhozam ezek szerint az én esetemben 18.250 Ft. Hát ebből nem fogom lecserélni az autót, nem fogok megnősülni, telket sem fogok venni, maximum tőzsdézni fogok tudni, de azt is kicsiben.
Lehet persze, hogy a reálhozam összege az én esetemben akár 25.000 Ft is lesz (természetesen a mindenféle költségeket ebből még levonják, neeem, nem az államnak átadandó 2.5 millióból, hanem ebből a 25.000 Ft-ból).
Mindenesetre a mostani döntésem arról fog szólni, hogy lemondok az állam javára 2.500.000 Ft-ról és cserébe felmarkolok adómentesen nagyságrendileg 18.250 Ft-ot. Persze ez a pénz sem most üti a markom, hanem a jelenlegi tervek szerint április-májusban. Január végéig kell döntenem, anélül, hogy tudnám a pontos reálhozam összeget.
Az biztos, hogy ha egyszer lemondok erről a 2.500.000 forintról (nem nyilatkozom arról, hogy magánnyugdíj péztári tag akarok maradni), akkor annak örökre búcsút modhatok. Mindezt némi aprópénzért ahhoz képest, amiről lemondok.
Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam: nem adom sem a lelkemet, sem a magánpénztári megtakaritásaimat egy tál lencséért!