HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Felhívás nyilatkozattételre 2011. január 5-én a Váci úti Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon

2010.12.23. 01:54 azennyugdijam

·         Tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy 2010.12.21-én kihirdetésre került (követő napon pedig érvénybe lépett) a 2010. évi CLIV. törvény, azaz december 22-étől kezdve MEHETÜNK NYILATKOZNI a…

22 komment

Egy tál lencséért...?

2010.12.22. 12:10 azennyugdijam

A magánnyugdíj-pénztárban egyéni számlámon felhalmozódott pénz sorsáról kell döntenem hamarosan. Maradok nyugdíjpénztári tag vagy az állami rendszert választom azáltal, hogy nem csinálok semmit. Felelősségteljes döntésnek kell lennie ennek, hiszen befolyásolni fogja a…

13 komment

süti beállítások módosítása