HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Reagálás Kósa úr reggeli szereplésére a Mokka című műsorban

2010.12.01. 14:54 Kegyu452

Kedves érintettek!

fidesz.hu/index.php?Cikk=156007 

 

Kósa képviselő úr az alábbi példát hozta fel ma reggel
”Kárász úr ha a maga felesége bejelentené, hogy holnaptól nem fizet semmit be a közös családi kasszába, de ugyanúgy onnan eszik és ott lakik maga is kirakná…”

 

Nos ezt egy kicsit továbbgondoltam és…

 

Ha én is a magánnyugdíjpénztárhoz hasonlítom a példát akkor az alábbi érdekes kérdéseim vannak Kósa (vajon kit) képviselő úrhoz.
Ha az ön felesége a családi kasszába beadott eddig 1.500Ft-ot (1,5 %) és a kedves anyósa pedig 24.000 Ft-ot majd félre tett Kósáné 8.000 Ft-ot majd azt mondja elköltözöm. (Mert elvette 14 hónapig a spórolt pénzét)

Akkor ön mondaná-e a kedves mamának, hogy mama a lányát kiraktam és a stadionra költöttem a pénzt, de maga fizessen nekem továbbra is 24.000-et havonta!

- És miért raktad ki? Te jó isten? Csak nincs valami baj?

- Nincs, csak pofázott amikor a havi 8.000 spórolt pénzét elvettem 14 hónapra. Majd mondtam neki, hogy ha kell a spórolt pénze akkor a maga 24-ét innentől én osztom be.

Ezért kiakadt és közölte elköltözik.

 

A mama arcára is kíváncsi lennék…

De gondoljuk tovább.

A mama reakciója valószínűleg megegyezne a mai magánnyugdíjpénztári tagok reakciójával.

- Mire fizessek neked?

- Mert a M. Gyuri anyósa is fizet nekik 24000-et havonta.

- De őneki a temetésre gyűjtik a pénzt, ha megöregszik és ne adj isten... Én meg tettem félre, te nekem arra ne gyűjts.

- Nem baj, akkor írunk egy papírt, hogy ennyivel tartozik nekem, mert itt hagyott a lánya és kárt okozott a lelkivilágomnak meg most itt ez a stadion, meg a rezsi na egy a lényeg kell a PÉNZ mama. úgyhogy menjen közjegyzőhöz és csinálunk egy papírt.

 

Szóval itt a lényeg kell a pénz.

Valószínűleg a mama is perre vinné a dolgot ahogyan én is fogom.

 

Magyarázat:

Anyós:             Munkáltató

Feleség:           Pénztártag

Kósa úr:           Állam bácsi (már tudom kit képvisel)

1 komment

Címkék: kósa nyugdíj állam mokka demonstráció pénztár nyugdíjpénztár

Az államférfi, aki helyett felesége dönt...

2010.11.30. 20:46 Ujhelyi Tamás

"- Döntött már az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésről?
- Igen, hogyne, meghoztam a döntést. Engem meggyőzött a kormány nyugdíjmentő csomagja. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy 1998-ban nem kellett volna bevezetni a kötelező magánnyugdíjrendszert. Olyan lyukat üt az állami nyugdíjkasszán, amit nem lehet pótolni.
- Akkor minek lépett be?
- Az ilyen ügyeket a feleségem intézi. A visszalépésre vonatkozó álláspontom egyébként megalapozottnak tűnik: a hozamom nem érte el az 1 százalékot. Semmilyen előnyét nem tapasztaltam a magán-nyugdíjpénztári rendszernek."

Vajon Matolcsy Úr helyett még miben dönt a felesége? Tiszteletem ennek az asszonynak, aki egy ilyen határozott államférfit képes befolyásolni fontos döntéseiben! Szerintem inkább a Parlamentben lenne a helye, talán jobban illene oda, mint férjeura!

5 komment

Interjú a Stabilitás Pénztárszövetség főtiitkárával, Juhász Istvánné Icával a Bumerángban

2010.11.30. 20:28 Ujhelyi Tamás

Interjú a Stabilitás főtiitkárával, Juhász Istvánné Icával a Bumerángban:

Szólj hozzá!

Egyértelmű "NEM" a nyugdíjtervre - AEGON közvéleménykutatás mintegy 4000 magánnyugdíjpénztári tag körében

2010.11.26. 13:33 azennyugdijam

Az AEGON Pénztárszolgáltató online felmérése szerint több, mint 4000 válaszadó 77%-a rossz döntésnek tartja a tagdíj elvonását az állami alapba. 67 százalékuk magánnyugdíjpénztári tag maradna és csupán 4 százalékuk választaná biztosan az állami nyugdíjalapba való visszalépést - derül ki az Index mai cikkéből. Megjegyzendő, hogy a nyilatkozók egyelőre csupán Matolcsy György szerdai ismertetőjére alapozhattak  véleményt, mivel a vonatkozó jogszabályt csak december 13-án nyújtja be a miniszter parlamenti szavazásra, addig pedig még kerülhet bele pár újabb csavar.

Újabb csalafinta trükknek tűnik az eddigi kapkodó rohamtempóhoz képest a közel 3 hetes várakozási idő, amely a törvényjavaslat december 13-i benyújtásáig hátravan. Kormányunk valószínűleg arra játszik, hogy kedves magyar honfitársaink figyelmét ezüsthéten már a karácsony békés előszele köti le, így nem fordítanak majd kellő figyelmet a törvényjavaslatba rejtett, fordított nyilatkozati rendre, miszerint annak kell nyilatkoznia, aki magánnyugdíjpénztári tag akar maradni. Amennyiben ezt a tag elmulasztja megtenni január 31-ig, úgy automatikusan visszalép az állami rendszerbe. Ez már szöges ellentétben áll a november 2-án hatályba léptetett törvény által biztosított szabad választás jogával. Legyünk résen!

 

 

 

4 komment

Érdekes tények Matolcsy György magán-nyugdíjpénztári tagságával és állásfoglalásával kapcsolatosan

2010.11.26. 09:00 azennyugdijam

Matolcsy György 1955-ben született. Tegnapi tv-interjújában (M1-en AZ ESTE c. műsorban) úgy nyilatkozott, ő is magán-nyugdíjpénztári tag.

Ezzel kapcsolatosan vetődött fel bennünk a gondolat: korára való tekintettel csak és kizárólag önként belépőként csatlakozhatott a magán-nyugdíjpénztári rendszerhez, azaz nem volt kötelezett a belépésre, mégis a pénztári tagságot választotta.

 

Mi több: azon pénztártagoknak, akik 2008.12.31-ig betöltötték 52. életévüket, a tavalyi évben (2009.12.31-ig) lehetőségük volt visszalépni a társadalombiztosítási, azaz az állami nyugdíjrendszerbe, mivel az ennél idősebb korosztálynak nem minden esetben érte volna meg a pénztári tagság fenntartása. MATOLCSY GYÖRGY nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, továbbra is fenntartotta magán-nyugdíjpénztári tagságát, amint ez tegnapi nyilatkozatából is kiderül!

 

Elgondolkodtató, érdekes, szürreális, nevetséges. Ezek a jelzők jutnak eszünkbe a hirtelen pálfordulás hallatán. Ezek szerint EDDIG biztonságosnak ítélte meg a három pilléren nyugvó nyugdíjrendszert! TEGNAP azonban a sok éves tagság és a tavalyi visszalépési lehetőség elutasítása ellenére hirtelen kockázatosnak ítélte meg azt a szektort, amelynek önként lett tagja, és amelyből tavaly nem kívánt kilépni!

7 komment

Brüsszelnek sem tetszik a nyugdíjterv

2010.11.26. 07:15 azennyugdijam

A Matolcsy György által szerdán bejelentett törvénytervezetet Brüsszelben sem nézik jó szemmel, elsősorban annak antidemokratikus kikényszerítése, emberi jogokat sértő mozzanatai miatt. Ezzel párhuzamosan a LIGA, az MSZOSZ és a VDSZ szakszervezetek is határozott nemtetszésüknek adtak hangot és összefogást kezdeményeztek.

http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/82957/1/gazdasag/Nem_aratott_tetszest_a_kormany_nyugdij_terve_Brusszelben_sem

Szólj hozzá!

Újabb csavar az állami nyugdíj örökölhetősége terén

2010.11.25. 13:05 azennyugdijam

A miniszterelnöki megbízott, Selmeczi Gabriella az „origo” tudósítójának adott nyilatkozatában elmondta, hogy házastárs, illetve a bejegyzett élettárs számára örökölhető az államnál vezetett egyéni számla is - de nem a vagyon, hanem csak a jog!

Ez azt jelenti, hogy továbbra sem lehet majd örökölni a nyugdíjjárulékként befizetett vagyont, amelynek nyilvántartása az államnál ezentúl állítólag a magán-nyugdíjpénztárihoz hasonló módon, egyéni számlákon történik majd. Azonban ez nem így van!

5 komment

Esti mese: „Milyen volt szőkesége, nem tudom már...”, avagy hol vagy országunk Jeanne d’Arc-ja?

2010.11.25. 13:00 Ujhelyi Tamás

Egyszer volt, hol nem volt egy nem távoli országban, az üvegzsebeken innen, az ígéreteken túl, ott ahol több, mint 10 millió kismalac túr, élt egy király, aki tán fél esztendeje lehetett trónon.

A királynak nagy volt a bánata, mert sok kismalacnak nem volt mit enni adnia. Üres volt a magtár, a siló, fogytán volt a kukorica és a király megelégelte a malackák folytonos vinnyogását. Elhatározta tehát, hogy kiválaszt udvarából egy bölcs, erre alkalmas férfiút, aki megvigasztalja szegény jószágokat: „Bízzatok bennem, eljő majd az idő, amikor bőven lesz a kukorica, több, mint amiről valaha is álmodni mertetek volna!”

1 komment

Az új fejlemények tükrében

2010.11.24. 20:09 Kegyu452

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Polgártársak!

Bocsánat hogy ezzel a megszólítással kezdek, de kicsit elbizonytalanodtam.

Fentiekből melyik vagyok én, mint nyugdíjpénztártag. A tisztelet az már rég kiveszett „Miniszterelnökünk” szavaiból. (az idézőjel azért van, mert én már készülök a koronázási ceremóniára). Kedves se vagyok neki, mert nem értünk egyet nyugdíjügyben. Barát sem, mert nincs zsíros állásom a közszférában. Polgárnak polgár vagyok, na de társ?

A társát az ember nem zsarolja. Nem kényszeríti bizonytalan helyzetbe. Nem mosolyog rá és döfi belé a kést. De Ő és társai (és valóban azok!!!!) megtették.

 

Az iróniát félretéve….

 

Matolcsy György bejelentette, hogy aki nem lép vissza az állami rendszerbe az lemond a nyugdíjáról. Remek! Innen üzenem mindenkinek, hogy ez már az óvoda kategória.

13 komment · 2 trackback

dr. Fónagy János válasza

2010.11.24. 18:00 Kegyu452

Tisztelt Kecskés György!

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban íródott levelét köszönettel megkaptam.

Az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kabinet; ezért lehetőséget adunk a visszalépésre az állami nyugdíjpénztárba, és aki visszalép, annak az állam garantálja, hogy nem éri veszteség. Ma havi 30 milliárd forintot utal át az állam a magánnyugdíj rendszerbe, ezt az átutalást a válság idején az ország nem engedheti meg, ezért november elsejétől a jövő év végéig felfüggesztettük.

Ez Európa más országaitól sem idegen lépés, Észtország az euró bevezetésének érdekében ugyanígy cselekedett. Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy a saját pénzét a tőzsdére vigye, márpedig a magánnyugdíjpénztári befizetések kötelezővé tétele (1997) ezt jelentette és a válság ezért sokkal jobban érintette az emberek nyugdíjbefizetéseit, mint egy államilag garantált nyugdíjrendszerben. Mi most visszaadjuk az embereknek a saját pénzük felett való szabad rendelkezés jogát. Nem engedhetjük meg, hogy a magánnyugdíjpénztárak a nyugdíjasokkal fizettessék meg rossz üzleti döntéseik következményeit. A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottat nevezett ki (Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő asszony személyében), akinek a feladata, hogy a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédése érdekében összehangolja a magánnyugdíjpénztárak válsága miatt szükséges kormányzati lépéseket. Az állami nyugdíjrendszer biztonságot garantál a nyugdíjasoknak, a nyugdíj pedig indexált, azaz nem veszít az értékéből. Ezzel szemben a magánnyugdíjpénztárak működése rendkívül kockázatos. Mindenki szabadon dönthet arról, hogy visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy marad a magánnyugdíjpénztárban. A magánból az állami nyugdíjkasszába való átlépés esetén az állam el fogja ismerni az érintett befizető veszteségeit. Senkit nem érhet kár.


Köszönöm, hogy megtisztelt levelével.

2010. november 19.

Üdvözlettel:

                                                       Fónagy János

7 komment

Klubrádió interjú 2010-11-15-én

2010.11.19. 01:02 zűrbirka

Amennyiben a Klubrádióban 2010-11-15-én elhangzott, demonstrációval kapcsolatos interjút szeretnéd meghallgatni, klikkelj a Letöltés gombra:

7 komment

Kristálygömb

2010.11.18. 00:08 Ujhelyi Tamás

Sokat nem adtam volna érte hamvas érettségizőként, ha lett volna egy kristálygömböm, ami megmutatja, mit rejt a jövőm, mit tartogatnak számomra azok az évek, amiket egyetemen, főiskolán, leendő munkahelyemen fogok eltölteni. Álmaim voltak, beteljesülésükre vonatkozó garancia nem.

 

 

1 komment

A Nemzetgazdasági Minisztérium hatástanulmánya

2010.11.16. 14:25 azennyugdijam

Kedves érdeklődők!

Mellékelem a linket, amin elérhető a Nemzetgazdasági Minisztérium hatástanulmánya.

http://www.ngm.gov.hu/data/cms2085419/MNYP_kulfold.pdf

Kitartás nekünk és hajrá!

Kecskés György

6 komment

Címkék: nyugdíj demonstráció nyugdíjpénztár hatástanulmány ngm

Voks humana

2010.11.16. 00:00 Balla Szabolcs

Hallom innen-onnan, hogy népszavazás kell a magánnyugdíjpénztári tagdíj visszaállításáról. Ma már azt is megírta a sajtó, hogy mi kezdeményeztük. De nem így van.
Akik mondják, nem vették észre, hogy valójában nem kell.
Demokratikusan megválasztott kormányunk ugyanis demokratikusan a nép kezébe helyezte a döntést - mint azt maga a miniszterelnök is hangsúlyozta -, miszerint magunk döntünk arról, hogy átlépünk-e az állami rendszerbe avagy nem lépünk át az elkövetkezendő 14 hónapban. 
Ez jobb, hatékonyabb, mint egy népszavazás, mivel így csak az érintettek szavazata, azaz egyéni döntése számít saját megtakarításáról, s nem egymás pénzének sorsáról szavazunk imígyen. Ugye, egy népszavazás alkalmával minden szavazójoggal bíró állampolgár szavazhatna, az is, akinek nincsen magánnyugdíj számlája, viszont élvezné a mi pénzünket is az állami nyugdíjalapban.
Neeem, tényleg nem akar a kormány dönteni helyettünk, csak segít eldönteni. Mint lusta vagy nehézfejű tanulóknak, adott egy kezdőlökést, némi nyomatékot kezdeményezésének, hogy fókuszunkba helyezzük a kérdést: elvonja 14 hónapra a tagdíjat.

15 komment

Levél Dr Fónagy János részére

2010.11.15. 23:38 azennyugdijam

Tisztelt Képviselő Úr!

Kecskés György vagyok az ön választó kerületének lakója. Tudatos magyar fiatal, aki eddig sem és ezután sem hagyja figyelmen kívül a politikai és gazdasági élet szereplőinek munkáját.

Megdöbbenve értesültem Orbán Viktor miniszterelnök úr október 27-ei bejelentéséből a magánnyugdíjpénztári tagdíjak továbbutalásának felfüggesztéséről.

Szeretném megkérdezni, hogy Ön, mint az én - és lakókörnyezetem - érdekeit érvényesítő általunk választott képviselő mit tett annak érdekében, hogy felmérje mennyire érdekünk ez a törvénymódosítás.

Szólj hozzá!

Dr. Nehéz-Poso​ny Márton ügyvéd hozzászólása a demonstráción

2010.11.15. 23:15 azennyugdijam

Kedves Résztvevők!

Jogászként mondom ennek a mintegy 2 milliós tömegnek, hogy messze nem csak a magánnyugdíjpénztári tagdíjakról van szó. Arról van szó, hogy eljutottunk egy olyan állapotba, amikor egyetlen politikai erő rendelkezik akkora hatalommal, hogy lényegében bármit meg tud tenni, így a joggal is azt tesz, amit akar.

20 komment

A Demonstráció Politikai üzenete - Az én beszédem

2010.11.15. 06:00 Kegyu452

Mélyen tisztelt hölgyeim és Uraim kedves Barátaim!

Pénztártagok!

 

Három kérdést szeretnék feltenni nektek, amikre nem tudom a választ de a szomorú az hogy ti se. Csak sejtjük.

 

1. Az első kérdés tehát, miért is fügesztette fel a magánnyugdíjpénztáraknak történő utalást a kormány. Például  azért, mert görcsösen ragaszkodik az általa meghirdetett SZJA csökkentéshez, aminek hatására csöken az állam bevétele, amit fedezni kel valahonnan. Például azért, mert szinte mindennek és mindenkinek, szebb és boldogabb jövőt ígért májustól úgy, hogy ennek semmi realitása és fedezete nem volt. Például azért, mert az ország számára előírt hiánycélt tartani kell, amiből az EU a miniszterelnöki vizit ellenére sem volt hajlandó engedni. Így bizony valahonnan pénzt, nagyon sok pénzt kellett előteremteni új forrásból. És a kormány onnan vett el, ahonnan a legkisebb ellenálásra számított. Abban bíznak, hogy a ma aktív dolgozók tömegei nem veszik észre, hogy a lábuk alól kihúzzák a jövőbeni talajt. Hogy nem veszik észre, a jövőnket veszélyezteti egy működő rendszer megbolygatása, felszámolása. Hogy elhiszik: az ő érdekükben történik minden és önként adják át a hosszú évek alatt megtakarított pénzüket az államnak. Hogy nem veszik észre azt a nyilvánvalóan hibás lépést, hogy a nyugdíj címén levont összeget nem erre a célra fogják felhasználni, ahogyan az a költségvetésből is egyértelműen kitűnik. Hogy elhiszik, a jövőben lesz olyan helyzetben az állam, hogy a kölcsövett pézt valaha is vissza tudja fizetni.

3 komment

Címkék: tüntetés nyugdíj demonstráció pénztár nyugdíjpénztár civil mozgalom államkassza

Országgyűlési képviselők címlistája

2010.11.14. 21:26 azennyugdijam

A mai demonstráción felkértünk Titeket a következőre:

"Arra gondoltunk, hogy talán nem jutott el nemtetszésünk a jövőnket veszélyeztető döntésekkel kapcsolatosan az általunk megválasztott képviselőkhöz. Márpedig így nem tudják Ők sem az érdekeinket képviselni. Tegyük meg hát azt a segítséget nekik, hogy küldünk egy-egy emailt röviden megfogalmazva véleményünket. Akár egy tőmondat vagy egy rövid gondolat is elég. Nem értek egyet, gondolják át, vonják vissza... Bármi jó, amiből a minket képviső Hölgyek/Urak megismerhetik véleményünket nyugdíjügyben.  Segítsük ezzel is az Ő munkájukat, hiszen egy nem reprezentatív véleményminta birtokában felelősebben tudják ők is megnyomni a helyes gombot a Parlamentben."

Az alábbi linken megtaláljátok a jelenlegi parlamenti képviselők címlistáját. A listában szereplő e-mail címek, illetve nyilvános levelezési címek az országgyűlés honlapján mindenki számára elérhetőek.

Képviselők listája

Szólj hozzá!

Levél Orbán Viktornak

2010.11.14. 21:14 azennyugdijam

A demonstráción 1044 fő által aláírt, Orbán Viktor Miniszterelnök Úrhoz címzett levél az alábbi linkről tölthető le pdf formátumban:

Levél Orbán Viktornak

Többen jeleztétek, hogy a levelet más, hozzánk csatlakozó magánszeméllyel is aláíratnátok, ennek kivitelezésén jelenleg még dolgozunk, a fejleményekkel kapcsolatban kövessétek figyelemmel oldalunkat!

3 komment

Köszönjük!

2010.11.14. 20:55 azennyugdijam

Hálásan köszönjük mindenki részvételét a ma délután rendezett demonstráción! Köszönjük, hogy mindenki magánemberként jelent meg, és a tüntetéshez csatlakozva véleményt nyilvánított a nyugdíjcélú magánmegtakarítások védelmében.
Reméljük, hogy a továbbiakban is számíthatunk támogatásotokra, segítségetekre. Nem engedhetjük, hogy a jövőnket egy tollvonással áthúzzák a mi megkérdezésünk nélkül!

Továbbá ismét hangsúlyozzuk, hogy a tüntetés szervezése mögött nem álltak politikai pártok, vagy egyéb szervezetek, mozgalmak! Határozottan kijelentjük, hogy a demonstráció szervezői nem a magánnyugdíjpénztárak küldötteiként - mint azt már egyes hírforrások közölték - , hanem józan ésszel gondolkodó magánemberekként jelentek meg! Minden általunk felhasznált adat és egyéb információ rendelkezésre áll a pénztártagok számára, ha figyelemmel követik a Pénztárak Állami Felügyelete, a Stabilitás Pénztárszövetség, vagy saját magánnyugdíjpénztáruk honlapját, tájékoztatóit. Mi többek között, ezekből merítettünk. Továbbra is várjuk észrevételeiteket, javaslaitokat az  azennyugdijam@hotmail.com e-mail címre.

Köszönettel:

A szervezők

12 komment

Állampolgári demonstráció a nyugdíjcélú magán megtakarítások védelmére 2010.11.14-én vasárnap, 14 órától a Kossuth téren

2010.11.13. 13:00 azennyugdijam

Magyarország Kormánya kihasználva az elődjében csalódott állampolgárok feldúltságát, egy 1 milliárdos törvényt koncként vetve a népnek, suttyomban igyekszik elkövetni egy 2800 milliárdos lopást, amely minden idők legnagyobb lopása lenne - itt az orrunk előtt.

130 komment · 1 trackback

168 Óra Online - "Minden idők legnagyobb lopása" - dühös tömeg vonul a Kossuth térre

2010.11.13. 12:05 azennyugdijam

A 168 Óra Online a következő hírt tette közzé a demonstrációról:

www.168ora.hu/itthon/minden-idok-legnagyobb-lopasa-duhos-tomeg-a-kossuth-teren-64815.html

Hangsúlyozzuk, hogy BÉKÉS tüntetésre hívunk mindenkit! A demonstráción való részvételre, annak támogatására egy politikai pártot, vagy egyéb mozgalmat sem kértünk fel! Mindenkit magánemberként várunk, mi is magánemberként szervezzük a demonstrációt.

Szólj hozzá!

Malacpersely-felhívás!

2010.11.13. 12:00 azennyugdijam

A demonstrációra hozzátok magatokkal a magán-nyugdíjpénztári egyéni számlátokat szimbolizáló malacperselyeteket, vagy befőttesüvegeteket, benne elhelyezve néhány pénzérméteket, amelyek a magán-nyugdíjpénztári egyéni nyugdíj-megtakarításotokat szimbolizálják.
Szeretnénk, hogy ez a megtakarítás, ez a malacpersely a miénk maradjon, és a benne összegyűlt nyugdíjunk ne vesszen el, sőt tovább gyarapodjon nyugdíjas éveinkre!

A demonstráción elhangzó beszédeket, felszólalásokat taps helyett, vagy mellett persely-rázással is lehet jutalmazni!

Köszönettel:
a Szervezők

1 komment

IWIW-en Az én nyugdíjam

2010.11.11. 22:41 azennyugdijam

Többen javasolták, ezért létrehoztunk egy klubbot az IWIW-en "Az én nyugdíjam" néven, mostantól ott is lehet terjeszteni az információt az ismerősök körében. Itt a linkje:

iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp 

 

Szólj hozzá!

Sürgősen várjuk önkéntes szervezők jelentkezését!

2010.11.11. 06:55 azennyugdijam

A vasárnapi demonstrációra sürgősen várjuk önkéntes szervezők jelentkezését, akik segítenek a háttérmunkában: szórólaposztás, helyszín rendezése, a rend fenntartása, az érkezők tájékoztatás, útbaigazítása.

Jelentkezni lehet: azennyugdijam@hotmail.com címen.

Köszönettel:
A Szervezők

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása