HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Érdekes tények Matolcsy György magán-nyugdíjpénztári tagságával és állásfoglalásával kapcsolatosan

2010.11.26. 09:00 azennyugdijam

Matolcsy György 1955-ben született. Tegnapi tv-interjújában (M1-en AZ ESTE c. műsorban) úgy nyilatkozott, ő is magán-nyugdíjpénztári tag.

Ezzel kapcsolatosan vetődött fel bennünk a gondolat: korára való tekintettel csak és kizárólag önként belépőként csatlakozhatott a magán-nyugdíjpénztári rendszerhez, azaz nem volt kötelezett a belépésre, mégis a pénztári tagságot választotta.

 

Mi több: azon pénztártagoknak, akik 2008.12.31-ig betöltötték 52. életévüket, a tavalyi évben (2009.12.31-ig) lehetőségük volt visszalépni a társadalombiztosítási, azaz az állami nyugdíjrendszerbe, mivel az ennél idősebb korosztálynak nem minden esetben érte volna meg a pénztári tagság fenntartása. MATOLCSY GYÖRGY nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, továbbra is fenntartotta magán-nyugdíjpénztári tagságát, amint ez tegnapi nyilatkozatából is kiderül!

 

Elgondolkodtató, érdekes, szürreális, nevetséges. Ezek a jelzők jutnak eszünkbe a hirtelen pálfordulás hallatán. Ezek szerint EDDIG biztonságosnak ítélte meg a három pilléren nyugvó nyugdíjrendszert! TEGNAP azonban a sok éves tagság és a tavalyi visszalépési lehetőség elutasítása ellenére hirtelen kockázatosnak ítélte meg azt a szektort, amelynek önként lett tagja, és amelyből tavaly nem kívánt kilépni!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr792472550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csikóhalacska 2010.11.25. 14:14:24

Néztem én is az ESTE riportját. Ha nem a pénzemet akarná azt mondanám: "Vicces Csóka" Így viszont nemes egyszerűséggel: hiteltelen.

finomanarancs 2010.11.25. 20:25:00

Orbán zoknibábja nem egy észlény. Hol van a híres fityeszes kommunikáció...

Anyámasszony_sanyija 2010.11.25. 23:05:04

Újabb tüntetés lesz, össze kéne fogni a szervezővel:

www.facebook.com/event.php?eid=135065879880408

csepregijbotond 2010.11.29. 21:50:55

nem akarom védeni matolcsyt, de azt persze már lehagytad az interjúból, h azt is mondta, nem ő hozza az ezzel kapcsolatos döntéseket a családban, hanem a felesége. ami szintén vicces infó, csak nem illett a koncepciódba.

Monorau Bukurea 2010.11.30. 14:07:34

@michael_thomas: Kösz az infót! Azt eddig is tudtuk, hogy Matolcsy egy zárványt képez a hazai közgazdászok között, mert senki sem vállal közösséget nézeteivel, de hogy még a felesége szerint is alkalmatlan pénzügyi döntések meghozatalára, na ez új infó.

Route66 2010.11.30. 14:11:12

Nem olyan buta ez a Gyuri. Talán csak ennyi ideig tartott, amire leesett neki, hogy az ő korosztályának bukta a MNYP. Most, hogy visszakerül az államiba, ő legalább biztosan jobban jár, mert újra az állami képlet által számított nyugdíj 100%-át kapja, az alacsonyabb 75%+MNYP helyett.

ABI 2010.12.10. 17:25:41

Ez most komoly? Az államférfi, a kormány jeles képviselője, aki tudja, mi a jó NEKEM s NEKED, a felesége szava alapján dönt? Vagy nem is dönt, csak a felesége? Na neeee.
Én NEM akarok ilyen embernek hinni, illetve akármennyire akarhatok, NEM TUDOK!
Egyszerűen nevetek... Mrs. Matolcsy, a döntéshozó, az ész a férfi mögött, vagy mifene... nem is értem, nem is hiszem el, és sírni támad kedvem, ahányszor eszembe jut!
süti beállítások módosítása