HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Mihez tartás végett: ide megy a 3000 milliárdunk - meg majd az adónk is, ha az előbbi elfogyott

2010.12.13. 22:00 Balla Szabolcs

http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/13/jofej_nagybacsi_lesz_az_mfb-bol/

Kis szösszenet is becsúszott ma a szavazógomb alá mellesleg, a nagy port kavart nyugdíjtörvény szavazás árnyékában, pedig nem kevéssé fontos, a két dolog mutat némi  összefüggést.

Módosították az MFB-ről szóló törvényt. Ez az egyetlen pénzintézet, amelyik kormány felügyelet alatt van. Bármelyik vállalkozás kaphat pénzt bármire, az sem baj, ha nem térül megEgyedi kormányhatározat alapján. Kockázatelemzés és megvalósítgatósági tanulmány nélkül is. Mert a kormány okosabb, mint a pénzvilág szőrős szívű, elavult matekot követő szakemberei, ezt már a nemzetközi leminősítések során hallhattuk. A kormány új fajta matematikát fedezett fel, ahol a kivonás sosem eredményezhet negatív számot. Vagy mert az Állam pénze végtelen, sosem fogy el, vagy mi a csuda. Na jó, tegyük fel, hogy így van. De akkor miért is kell a 3000 milliárd magánnyugdíjpénztári vagyont elvennie ilyen roham tempóban, erőszakosan? Valami itten nem stimmel ezzel az új matekkal, még csiszolni kéne rajta!

Érdekes, hogy az adófizetők pénze valahogy nem számít ebben a szép új gazdaságpolitikában. Sem az amit nyugdíjra tettek félre, sem az amit adóban fognak befizetni.

Nem ismerős ez a gondolatmenet valahonnan ? Déja vu-m van. Mintha már hallottam volna ezeket a mondatokat, gondolatokat - 30 évvel ezelőtt, egy másik politikai rendszer kéviselőitől. Akik belebuktak ebbe az elméletbe és magukkal rántották országunkat is. Akarod, hogy így legyen ? Rajtad is múlik.

Mao Ce-Tung jutott erről eszembe. Igen, sokmindent megvalósított. Igen, lett Kína nagyhatalommá. De fizetni kellett érte, ára volt, mint minden másnak az életben - sok sok ember élete. Nem csak azoké, akik meghaltak, hanem azoké is, akiknek megnyomorított, megrövidített életminőségén az a hatalom kinőtte magát. Én nem szeretnék nagyhatalom-ország lenni. Csak emberi életet szeretnék. Ezért dolgoztam az elmúlt 20 évben, csendben, türelmesen viselve különböző politikusok kísérletezéseinek egyre negatívabb eredményeit. Magamnak is jobbat szeretnék, itt és most, nem csak az ükunokáimnak. Erre, ennek esélyére  szavaztam sokadmagammal egyetemben 1990-ben, pedig a Kádár-rendszer igencsak lájtos volt a népi Kínához képest.

Hát ne dugd fejedet a homokba most! Ha megélted, amit én, akkor azért, ha nem élted meg, akkor azért állj végre talpadra, egyenesítsd ki hátad és mondj nemet a Magyar Köztársaság demokráciájának szétrombolására. Annak az életvitelnek a szétrombolására, amely lehetővé tette számodra, hogy elfelejtsd, milyen volt a zsarnokság ideje - ha pedig nem élted meg, mert ebbe születtél, akkor tégy érte, hogy ne is kelljen megélned. Te döntesz.

Kormányunk nem eredeti gondolatokat plántál mostan, ahogyan korábbi ciklusában sem ezt tette. Nme mondom, hogy elődje korrekt volt, hisz nem volt az. De amikor az AB visszadobta törvényeit, elfogadta, esze ágában nem fordult meg, hogy akaratát az alkotmányosság ellenében is keresztül vigye.

Berlusconi, Putyin, Chavez - csupa vesztes diktátor, ezek a modern példaképek. Csak épp Olaszország gazdagabb nálunk. Oroszország szintén és nincs benne demokrácia. Venezuela alatt olajmezők tengenek és nincs demokrácia.

És nekünk mink van ? Egy kormányunk, aki az említett diktatúrák sikerét vizionálja - nekünk, akik a hagyományos matematikán nevelkedtünk és aszerint éljük életünket.

A törvény kimondja, hogy az állam nem vonhatja el az MFB nyereségét osztalék címén. Bezzeg a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat igen. Az összehasonlítás kedvéért mondom, hogy a Magyar Nemzeti Bank ugyan nem nyereség orientált, de nyereségét a költségvetésbe fizeti be a jegybank törvény alapján. Általában nyereséges. Az MFB-nek meg nem kell befizetnie nyereségét, csak a veszteségét állja a büdzsé ? Miért kell ezt törvénybe foglalni? Mpndjuk azért, hogy ne kérhesse senki számon, hoyg miért nem teszi. Mi meg, kis adófizetők finanszírozzuk a büdzsé hiányát 2 év múlva, a pénzügyminiszter sűrű keze tárogatása közepette: hát sajnos, így sikerült. Aha. Hülyének néznek itt minket, azt gondolom. Nem kicsit.

Mondj megálljt az őrületre Te is, állj ki magadért - ők nem fognak!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr552514183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veny 2010.12.15. 10:02:45

Az állam az képrem pazarol, ez már csak így volt és így is lesz. Ráadásul mindig kicsit többet, mint ameddig a takaró ér, ez is örök.

Nagy csodák nincsenek, az állam MINDEN kiadását a jelenleg aktív, adót fizető réteg kell kitermelje.

Az meg ugye evidencia, hogy a polgár manyup számla egyenlege egyenesen arányos az elmúlt évtizedben általa vállalt közterhekkel.

Azaz eddig is ő fizetett, most is ő fizet, ezután is ő fog, ebben tulajdonképp nincs változás. Ami elúszni látszik, az a stabil jövőkép ezért cserébe.

Kérdés, hogy így viszont ki az a barom, aki ezentúl (a közszférán kívül) teljesen tiszta, 100%-ig leadózott jövedelemre játszik. Ugyanis minden pozitív motiváció megszűnt...

Szóval én középtávon csökkenő járuléktömeget jósolok, ami viszont előre fogja hozni némileg az állami nyögdíjrendszer amúgy se távoli bedőlését.

Randa ördögi körbe mászunk bele, csak hogy pár évig habzsidőzsi legyen egyeseknek, és hulljon pár morzsa szerteszét is... :(
süti beállítások módosítása