HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Újabb csavar az állami nyugdíj örökölhetősége terén

2010.11.25. 13:05 azennyugdijam

A miniszterelnöki megbízott, Selmeczi Gabriella az „origo” tudósítójának adott nyilatkozatában elmondta, hogy házastárs, illetve a bejegyzett élettárs számára örökölhető az államnál vezetett egyéni számla is - de nem a vagyon, hanem csak a jog!

Ez azt jelenti, hogy továbbra sem lehet majd örökölni a nyugdíjjárulékként befizetett vagyont, amelynek nyilvántartása az államnál ezentúl állítólag a magán-nyugdíjpénztárihoz hasonló módon, egyéni számlákon történik majd. Azonban ez nem így van!

 

Számomra kétséges az egyéni számlavezetés, ugyanis a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer sajátosságaiból adódóan nem egy valóságos, hanem csakis egy FIKTÍV egyéni számlát vezethetnek, hiszen a ma befizetett nyugdíjjárulékot azon nyomban FELOSZTJÁK és KIFIZETIK a JELENLEGI nyugdíjasok részére, tehát amit mi befizetünk járulékként, azt a mostani nyugdíj-kifizetésekre rögvest el is költik.

 

Az öröklés - a nyugdíjvédelmi biztos szavai szerint - tehát semmiben sem változik, csupán az eddigiekben folyósított özvegyi nyugdíjhoz hasonló módon történik az „öröklés”, azaz a rendszer marad úgy, ahogy van.

 

Valljuk be, sokkal szebben hangzik az „örökölhetőség” szó, ráadásul mivel a magánpénztárak ezt a megnyugtató „előnyt”, biztonságot nyújtják az emberek részére, ezért ezzel a csilingelő varázsszóval Kormányunk az állami nyugdíjat is szebben csengővé, megnyugtatóbbá kívánja varázsolni, ez azonban hiábavaló fáradozás, hiszen az emberek jó része érzi, hogy ez az egész „csilingelés” átverés!

 

Ezzel szemben a magánnyugdíjpénztári egyéni számla összege a pénztártag elhalálozásakor TÉNYLEGESEN örökölhető, azaz az aktuális számlaegyenleg MINDEN FORINTJÁT megkapja – ha kedvezményezett-jelölés nem történt a pénztártag által - a törvényes örököse, de a pénztártag a tagsága alatt még meg is jelölheti az(oka)t a kedvezményezett(ek)et, aki(k) részére a magánnyugdíjpénztár a pénzbeli kifizetést teljesíti.

A pénztári tag kedvezményezettje(i), vagy törvényes örököse(i) tehát nem "jogot" és hangzatos szavakat, hanem a számlaegyenlegen nyilvántartott valódi pénzösszeget örökli(k)!

 

(Selmeczi Gabriella interjújának forrása: http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101125-selmeczi-gabriella-nyugdijado-lesz-a-munkaltatoi-jarulek.html)

 

Az egyéni számlával kapcsolatos további helyzet az, hogy ugyan tervezik, hogy lesz (ki tudja lesz-e és mikor?) nyilvántartási számla az állami rendszerben, azonban ott majd csak azt lehet látni, hogy mennyi a bevallott(!) járulékunk. Azaz a ténylegesen befizetett összegekről semmilyen tájékoztatást nem fog közölni. A nyilvántartás ugyanis nem terjed majd ki az egyéni befizetések összesítésére, nyomon követésére, tehát az, hogy mennyit fizettünk be járulékként, nem lesz látható. Ahogy SELMECZI fogalmazott: ez inkább egy technikai segítség lesz ahhoz, hogy minden munkavállaló lássa, ha a munkaadója nem fizeti rendesen a kötelező nyugdíjjárulékot.

Röviden összegezve: a pénz NEM személyes vagyonként lesz nyilvántartva!

 

Az egyéni számlás (bevallás!) nyilvántartásnak semmi köze nem lesz a nyugdíjak összegének megállapításához (azt jelenleg a szolgálati idő és az átlagkereset alapján, BÁRMIKOR VÁLTOZTATHATÓ indexálási szabályok szerint számítják ki), első viharfelhőként már láthatjuk is, hogy 2013-tól az állami nyugdíj kiszámítását megváltoztatják, arra pedig még csak gondolni sem merünk, hogy a nyugdíj is adóköteles lesz ekkortól, bár még a szabályokat nem ismerjük.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azennyugdijam.blog.hu/api/trackback/id/tr902473240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csikóhalacska 2010.11.25. 20:21:19

Külföldre, a magyar MNYP 'anyjához' át lehet kerülni valahogy?

nem1rem1 2010.11.25. 22:00:11

Ráadásul állítólag csak a házastárs fogja örökölni a járadékra a jogot. Ami nem örökölhetőség, hanem egyfajta özvegyi nyugdíj.

csikóhalacska 2010.11.25. 22:44:21

@nem1rem1: Ez konkrétan azt jelenti, hogy mától az özvegyi nyugdíjat örökölhetőségnek nevezzük, mert állambácsi szerint ez vonzóbb kifejezés.
De számításaim szerint még mindig több a MNYP- teljes örökölt összege, mint az 1 évig járó állami özvegyi.

ABI 2010.11.26. 10:29:32

Gyerekek!
Nekem most esett le valami szörnyen nevetséges dolog:
Végiggondolva: amennyiben csak a házastárs és élettárs örökölheti az állami nyugdíjat, az annyit jelent, hogy két ember járulékából csakis egy lehet örökölhető!!!!!
Gondoljatok bele: ha vagyok én és a férjem, és csak egymás "befizetését" örökölhetjük (ott is csak az özvegyi nyugdíjra való JOGOSULTSÁGOT), akkor ha én meghalok, a FÉRJEM kaphatja az utánam "járó" özvegyi nyugdíjat, ameddig még él.
A MEGDÖBBENÉSEM ITT KÖVETKEZETT: HA Ő MEGHAL, UTÁNA MÁR SENKI SEMMIT NEM ÖRÖKÖLHET, hiszen a házastársa elhunyt!!!
Azaz a nyugdíjbefizetéseknek ilyen elven CSAK A FELE UTÁN FIZETIK MAJD AZ EDDIG IS LÉTEZŐ ÖZVEGYI NYUGDÍJAT, MINDEN MÁSODIK EMBER BEFIZETÉSE TELJESEN ELVÉSZ!!!!
süti beállítások módosítása