HTML

Az én nyugdíjam

Tájékoztatás, információk a magánnyugdíj célú egyéni megtakarítások védelme érdekében, amelyek minden magánnyugdíjpénztári tag MAGÁN tulajdonát képező befektetések, akárcsak a bankszámlán elhelyezett és lekötött betétek. E jellegét mutatja, hogy ahhoz hasonlatosan örökölhető is. Magyarország jelenlegi Kormánya trükkös figyelemeltereléssel és megtévesztő nyilatkozataival igyekszik a 18 magánnyugdíjpénztárban mintegy 3 millió tag által 12 év alatt felhalmozott, mintegy 2800 milliárd(!) forintnyi befektetett vagyon törvényesített elsikkasztására. A legfontosabb tudnivaló e vagyonról, hogy mint magántulajdont, az állam nem államosíthatja, így a tagokat igyekszik meggyőzni, hogy megtakarításukat önként adják át az állami nyugdíjalapba, konkrét ellentételezés és törvényi garanciák nélkül. Ennek a tevékenységnek a megakadályozása e blog célja magánemberként.

Friss topikok

Az Én nyugdíjam után az én hitelem....

2011.09.13. 11:08 Kegyu452

Kedves Mindenki!

Régen jelentkeztünk, ezért először is szeretném részvétemet kifejezni minden banki alkalmazottnak. A vezérünk beszélt... ugyanúgy mint tavaly októberben és decemberben is.... Én aki nyugdíjpénztárnál dolgozom tudom mi történt ezután... és sejtem mi fog történni a most... a Bankok és az ő csúnya hiteleik... Nos igen nekem is van deviza hitelem... igen nyögöm én is... és igen tényleg pofátlanság egy két kamat meg költség amit rám terheltek... de az hogy minden de minden csak a bankok hibája... ez egy kicsit erős... persze olvastam ők is mennek Unióba, AB-hoz... öregem..... mi is mentünk...

Mindenki röhögött amikor azt mondtuk a nyugdíjpénztárakat lejáratják... meg ez így nem igaz... Azt tudom hogy ha mennek tüntetni meg esetleg féltik a megélhetésüket állasukat az ügyintézők, munkatársak a bankban mekkora ellenállásba fognak ütközni a közemberrel szemben...

tényleg sajnálom őket... mert tudom milyen ez a hetente új jogszabályi követelményeknek való megfelelés és mindig mindenben az adott szektor dolgozója a hibás...

Kezdjetek el külföldön állást keresni!

még egy vízióm van...

Várom hogy Viktor mikor próbál meg átíratni egy kocsit valamelyik okmányirodán vagy valahol és vizionálja azt hogy az ügyintézők, a lekezelő állami bürokrácia mekkora egy pénzkidobás és végre akkor ennek is nekimehetne mint a Multiknak, Bankoknak, Nyugdíjpénztáraknak, közműcégeknek és az egész EU-nak.

Magyarország én így szeretlek...

 

Szólj hozzá!

Címkék: orbán bank hitel

A pesti humor szeretett SP-nk

2011.01.14. 11:19 Kegyu452

A legújabb vicc.

 

A köztársasági elnöki rezidencián a takarítónő az egyik WC-ben takarít, közben egy darab szaros vécépapír kirepül a kezéből az ablakon. Utánanéz és látja, hogy az a lichthofon keresztül éppen az elnök ablakán repül be.

Odarohan a titkárságra és elmondja mi történt kéri, hogy még mielőtt baj történik, csempésszék ki a papírt.

A titkárnő bemegy, majd kijön: késő, az elnök úr már aláírta.

 

2 komment

Címkék: vicc nyugdíj elnök

Ez a mese is hogy megváltozott

2011.01.14. 11:07 Kegyu452

Nos nem saját szerzemény, de úgy érzem itt a helye...

 A nagymama lélegzetvisszafojtva állt az ajtó mellett, két ráncos kezével erõsen szorította a Nemzeti Együttmûködési Nyilatkozat gondosan bekeretezett példányát és várt. Az ajtó lassan kinyílt és  kirajzolódott a farkas sziluettje. A nagymama megvárta, míg a farkas belopózott és irdatlan ütést mért a fejére a Nemzeti Együttmûködés Nyilatkozatával. Az ordas azonnal kimúlt. Na, erre legalább jó volt ez a szar, - gondolta a nagymama.

Behúzta a konyhába és szakszerûen  nekiállt földarabolni, az ordast, évek során elég rutint szerzett. A vadász jó pénzt ad az irhájáért a többi meg hosszú ideig elég lesz  kajának, hiszen Piroskát is meg kell vendégelni, mert három diplomával sem tud elhelyezkedni.

Közben a rádióból halkan szólt a Miniszterelnök  hangja, amint  vívmányként a szabad pálinka fõzést hirdette.

Anyád -  gondolta a nagymama, az öreg is abba halt bele, hogy otthon raklapból  fõzte a cefrét. Özvegyi nyugdíjat nem kapott, egészen pontosan semmilyen nyugdíjat se kapott, mert még nem volt 105 éves, ami a nyugdíjkorhatár.

Miközben a farkas darabjait gyömöszölte a fazekakba, csendesen átkozta azt a percet, amikor visszatért az állami nyugdíjrendszerbe, mert azt a kis pénzt, ami ott volt, örökölhette volna Piroska, ha esetleg nem érné meg a 105. évét.

1 komment

Jognyilatkozatok - Olvasd el és használd a saját érdekedben!

2011.01.07. 12:46 azennyugdijam

Az alábbi letölthető jognyilatkozatok mind a magánpénztárnál maradókat, mind az állami rendszerbe visszalépőket segíthetik az állam által sértett érdekeik utólagos, jogi úton való érvényesítében. Ne feledd, a törvény nem tudása nem mentesít annak hatály alól!

Bármely nyilatkozatot töltöd is ki, azt a

Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ONYF

1820 Budapest

címre küldd be tértivevényes levélként.

 Tájékoztató nyilatkozattételhez - Olvasd el feltétlenül!

Pénztártagság fenntartó nyilatkozat - azok számára, akik pénztártagságuk megőrzése mellett döntenek/döntöttek.

Jogfenntartó nyilatkozat - azok számára, akik visszalépnek az állami rendszerbe.

2 komment

Felhívás nyilatkozattételre 2011. január 5-én a Váci úti Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon

2010.12.23. 01:54 azennyugdijam

·         Tájékoztatunk minden érdeklődőt, hogy 2010.12.21-én kihirdetésre került (követő napon pedig érvénybe lépett) a 2010. évi CLIV. törvény, azaz december 22-étől kezdve MEHETÜNK NYILATKOZNI a magán-nyugdíjpénztári tagságunk fenntartásáról! 
         
·         Lehet, hogy nehéz megállni, hogy már most ne rohanjon nyilatkozni az, aki magán-nyugdíjpénztári tag szeretne maradni, de kérjük, aki tud, még várjon pár napot, és az évvégi hajrá és ünnepek után kipihenten tartson velünk!
 
·         Gyertek 2011. január 5-én, 17.00 órára a Váci úti Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Ügyfélszolgálatára (1139 Budapest Váci út 73.) és tegyünk közösen nyilatkozatot a magán-nyugdípénztári tagságunk fenntartásáról!

Január 5-én a közös, nagyobb létszámú megjelenésünknek egyrészt eszmei értéke, másrészt tiltakozó, demonstrációs jellege is van, kérjük, tartsatok velünk!

·         Az Ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint a lakhelytől függetlenül megtehető itt a tagság fenntartását célzó nyilatkozat, tehát akár budapesti, akár vidéki lakhellyel rendelkezünk, nyilatkozhatunk a Váci úton, ilyen korlátozása nincs a nyilatkozattételnek. A helyszín a kék metrónak az Árpád híd megállójához közel, gyalogosan jól megközelíthető helyen van. 
·         Azért épp január 5-i napot szánjuk ezen fontos döntés írásbeli megerősítésére, mert ezen a napon 18.00 óráig tart nyitva az Igazgatóság Ügyfélszolgálata, a többi napon azonban hamarabb zárják a kaput, tehát a szerdai napok kivételével a többi napon általában csak a munkaidő terhére történhet meg a nyilatkozat megtétele.
·         Feltehetőleg leszünk egy jó páran, de épp az a cél, hogy egy adott helyszínen és adott napon megmutassuk, mennyien nem mondunk le önként és dalolva a magán-nyugdíjpénztári számlánkon sok év alatt összegyűjtött, saját nyugdíjcélú megtakarításunkról. Természetesen felkészülhetünk egy rövidebb-hosszabb ideig tartó sorban állásra, azonban megerősített hír, hogy aki 18.00 óráig – kapuzárásig – megérkezik az Ügyfélszolgálathoz, a kapuzárás után is sorra fog kerülni, és még aznap megteheti írásbeli nyilatkozatát! 

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálati munkatársainak lelkiismeretes munkáját előre is nagyon köszönjük! Telefonhívásaink alkalmával minden alkalommal nagyon segítőkészek voltak velünk! Semmiféleképpen nem kívánunk számukra rossz napot, mégcsak rossz perceket sem okozni, hiszen ők is csupán áldozatául estek annak a
jogszabályi előírásnak, amely teljesen lehetetlen feladat elé állítja ezeket a tisztességes ügyintézőket azáltal, hogy ilyen kevés idő alatt akár túlórákkal is tarkítva, sok-sok magánnyugdíjpénztári tag személyes megjelenését elviseljék, és írásbeli nyilatkoztatásukat technikailag is lebonyolítsák.

Mindamellett, hogy türelmesen végigvárjuk majd azt az időt, amíg sorra nem kerülünk, a magunk részéről nyilatkozattételünkkel egyidejűleg, mindenképpen valamely csekély kis ajándékkal is kedveskedni fogunk nekik áldozatkészségük elismeréseként!

 
Szeretnénk felkérni, sőt buzdítani minden kedves nyilatkozni szándékozó állampolgárt is arra, hogy ezen a kissé lehangoló januári napon legyünk figyelmesek, és aki teheti, hozzon magával valami apró, kedves ajándékot (csokoládé, egy szál virág, vagy hasonló csekélység), amelyet az ő nyilatkozattételét személyesen elvégző ügyintézőjének sorra kerülésekor átadhat, ezzel is jelezve, lelkiismeretes munkavégzésüket elismerjük!


·         Tartsatok velünk!

Várunk Benneteket is 2011. január 5-én 17.00 órától kezdődően a Váci úti Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Ügyfélszolgálatánál!

Tudd, hogy pontosan melyik magánnyugdíjpénztárnál áll fenn jelenleg a tagságod, és ne feledd otthon ezeket:

* személyazonosító igazolvány

* lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya, esetleg útlevél, vagy kártyaformátumú vezetői engedély)

* Társadalombiztosítási Azonosító Jelet tartalmazó hatósági bizonyítvány (röviden TAJ kártya)

* magadat :)


 

22 komment

Egy tál lencséért...?

2010.12.22. 12:10 azennyugdijam

A magánnyugdíj-pénztárban egyéni számlámon felhalmozódott pénz sorsáról kell döntenem hamarosan. Maradok nyugdíjpénztári tag vagy az állami rendszert választom azáltal, hogy nem csinálok semmit. Felelősségteljes döntésnek kell lennie ennek, hiszen befolyásolni fogja a nyugdíjas éveim minőségét, anyagi lehetőségeimet.  Az utóbbi hetek kormányzati kommunikációja próbál meggyőzni a semmittevés mellett, azaz hogy változtassak: "lépjek át" az állami tb-rendszerbe. Ennek egyik igen hatékony eszköze, hogy elhúzza az orrom előtt a mézesmadzagot: ha a pénztáram inflációt meghaladó hozamot ér el, azt akár fel is vehetem készpénzben...(nocsak-nocsak, az „eltőzsdézés” kormányzati nyelven annyit jelent, hogy az inflációt meghaladó hozamom, VALÓDI NYERESÉGEM KELETKEZETT?)
 
No, el is kerekedett a szemem, itt a Kánaán! Sanyarú sorsom jobbra fordul, megoldódnak anyagi gondjaim. Lecserélem az autót, megnősülök, telket veszek vagy teszem azt, én magam tőzsdézem el ezt a vagyont. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik már számolnak azzal a pénzzel, ami a házhoz fog állni, hála a kormánynak. Csakhogy érdemes megnézni, hogy mekkora is ez az összeg, mit veszíthetek ezért cserébe, illetve az előbbi két összeg milyen arányban van egymással.
 
Az úgynevezett pozitív reálhozam (amitől jobbra fordul az életem, és megoldódik minden gondom) pontos összegét ma senki nem tudja megmondani. A pénztárak gőzerővel dolgoznak a reálhozamot kiszámító programokon, hiszen a reálhozam számítását, annak elszámolását nekik kell végrehajtani. Ahhoz képest, hogy milyen megbízhatatlannak titulálta őket a kormány, azért mégiscsak ők végezzék el a munkát…
Arról már csak egy lazító tea mellett gondolkodom el, hogy a számítási, programozási költségeket természetesen a pénztárak állják – a brutális módon lecsökkentett működési költségükből.
 
Visszatérve a reálhozam nagyságára: az a legjobb esetben is tízezres nagyságú lesz egy átlagos pénztártag esetében. Persze ez függ a felhalmozott összegtől, a választott pénztár gazdálkodásának sikerességétől, a választott portfoliótól. De hívjuk segítségül a Nemzetgazdasági Minisztérium által megrendelt tanulmányt. A 2010 októberében készült tanulmány szerint a „magán-nyugdíjpénztári szektor működésének tizenkét teljes éve alatt elért éves átlagos reálhozam 0,73% volt.” Ezt mondja a Matolcsy miniszter úr megrendelésére készült tanulmány. Számoljunk tehát ezzel, hogy nagyságrendileg megtudjuk, mennyi az annyi! Nekem nagyságrendileg 2.5 millió forint van a számlámon. Az átlagos reálhozam ezek szerint az én esetemben 18.250 Ft. Hát ebből nem fogom lecserélni az autót, nem fogok megnősülni, telket sem fogok venni, maximum tőzsdézni fogok tudni, de azt is kicsiben.
 
A második nyugtató teánál pedig oda is eljutok, hogy a reálhozam kiutalásának, a TB-visszalépés kapcsán történő vagyonátadásnak minden költségét a pénztártagok részére megállapított reálhozam összegéből KELL LEVONNI annak kiutalása előtt - nyilatkozta a napokban Nagy Anna kormányszóvivő!!!
(forrás: http://hirszerzo.hu/profit/20101215_magannyugdij_kifizetes#utm_source=20101216_ketpilleres_nyugdijrendszer&utm_medium=Flyer&utm_campaign=hirszerzo.hu)
 
Lehet persze, hogy a reálhozam összege az én esetemben akár 25.000 Ft is lesz (természetesen a mindenféle költségeket ebből még levonják, neeem, nem az államnak átadandó 2.5 millióból, hanem ebből a 25.000 Ft-ból).
Mindenesetre a mostani döntésem arról fog szólni, hogy lemondok az állam javára 2.500.000 Ft-ról és cserébe felmarkolok adómentesen nagyságrendileg 18.250 Ft-ot. Persze ez a pénz sem most üti a markom, hanem a jelenlegi tervek szerint április-májusban. Január végéig kell döntenem, anélül, hogy tudnám a pontos reálhozam összeget.
 
Az biztos, hogy ha egyszer lemondok erről a 2.500.000 forintról (nem nyilatkozom arról, hogy magánnyugdíj péztári tag akarok maradni), akkor annak örökre búcsút modhatok. Mindezt némi aprópénzért ahhoz képest, amiről lemondok.
 
Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam: nem adom sem a lelkemet, sem a magánpénztári megtakaritásaimat egy tál lencséért!

 

13 komment

Végstádium /Olvasói levél a Magyar Narancs-ból/

2010.12.18. 00:21 azennyugdijam

"Ami igazán elképesztő

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január végéig személyesen kell nyilatkozniuk a kasszatagság mellett a regionális nyugdíj-biztosítási igazgatóságon. Ha ezt nem teszik, akkor automatikusan visszakerülnek az államiba.
Azaz egy fennálló csak akkor maradhat az, ha erről külön nyilatkozni kell, különben államosítják. Ha ez precedens, a perspektívák elképesztők.
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is törvényes feleségemmel akarok élni, akkor automatikusan elválasztanak tőle? Az asszony meg megy a közösbe?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is a tulajdonomban lévő lakásban akarok élni, akkor kilakoltatnak, és a lakás az államra száll?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is édesanyámat tekintem édesanyámnak, akkor automatikusan megfosztanak tőle, s mehetek a lelencbe?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is gyermekeimnek tekintem a gyermekeimet, akkor automatikusan elveszik őket, és állami gondozottak lesznek?
S akkor már semmi akadálya, hogy gyermektelenségi, lakástalansági agglegényadóval sújthassanak.
Ügyes.
Bár 2010 áprilisában a szavazásra jogosultak többsége nem nyilatkozott arról, hogy a Fideszt akarná. Akkor most hogy is van?
 

Bodó László"

3 komment

Reálhozam? Tagdíj-kiegészítés? Megállapodás?

2010.12.15. 13:04 azennyugdijam

 

Az új törvény megszületett hát a SZABAD NYUGDÍJPÉNZTÁR VÁLASZTÁSRÓL. Megnyugtató. SZABADON vagyunk tehát megzsarolva. SZABADON fizethetjük a nyugdíjjárulékunk közel háromnegyed részét (24%) az államnak, amiért SZABADON nem kapunk nyugellátást, az állam megköszöni, zsebre vágja, sosem látjuk többé, sőt cserébe kizárnak az állami nyugdíjból, és kész is. TISZTA LELKIISMERETTEL, de legalábbis a HITELESSÉG fenntartása mellett ilyen törvényt elfogadni nem lehet!

Mindazonáltal végiggondolhatjuk az alábbiakat, ha már törvénybe iktatták a zsarolásunkat:

1.) Az emberek felvehetik a reálhozamukat (ami a hozam infláció feletti részét jelenti) adó- és százalékos EHO-mentesen, amennyiben visszalépnek a társadalombiztosítási rendszerbe. Azon pénztártagok, akik az évek során visszaléptek a TB-be, mert erre lehetőségük nyílt a hatályos törvényi szabályozás szerint (nyugellátás megállapítása kapcsán, vagy életkorukból adódóan), semmiféle reálhozamot nem vehettek fel. Ez nem igazságtalanság és diszkrimináció velük szemben? Jogosan tehetik fel most a kérdést: hajdanán (akár még néhány nappal ezelőtt is), ők ugyan miért nem vehették fel a pénztári számlájukon felgyülemlett reálhozamukat (még adózva sem, nemhogy adómentesen!), azt miért kellett a nagy közös kasszába utaltatni a pénztárukkal, ahonnan cserébe persze nem váltak jogosulttá nagyobb mértékű TB-nyugellátásra?

 2.) Az emberek felvehetik a pénztárakba fizetett tagdíj-kiegészítésüket (kötelező tagdíjon felül befizetett egyéni vagy munkáltatói kiegészítő tagdíj) is adómentesen, amennyiben visszalépnek a társadalombiztosítási rendszerbe. Azon pénztártagok, akik az elmúlt évek során visszaléptek a TB-be, mert erre lehetőségük nyílt a hatályos törvényi szabályozás szerint (nyugellátás megállapítása kapcsán, vagy életkorukból adódóan), a tagdíj-kiegészítést nem vehették fel adómentesen! Ez nem igazságtalanság és diszkrimináció velük szemben? Jogosan tehetik fel most a kérdést: hajdanán (akár még néhány nappal ezelőtt is), ők ugyan miért kellett, hogy szja-előleget fizessenek a számlájukon lévő tagdíj-kiegészítés felvételekor? Ez súlyos forintokban is mérhető negatív megkülönböztetést jelent számukra.

3.) Azon magán-nyugdíjpénztári tagok, akik idős korukra való öngondoskodás céljából megállapodást kötöttek a pénztárukkal, és ez alapján fizettek tagdíjat a magán-nyugdíjpénztári számlájukra annak érdekében, hogy nőjön a nyugdíjcélú megtakarításuk, ezt a félretett, gyűjtögetett vagyont a zsarolásnak engedve, hacsak nem akarják kizárni magukat az állami nyugellátás lehetőségéből, át kell utalniuk az államnak. Amennyiben csak a magán-nyugdíjpénztárral (és a TB-vel nem) kötöttek megállapodást, szolgálati időt erre az időszakra nem szereztek, ennek ellenére teljes megtakarításukat át kellene utalniuk az államnak úgy, hogy ezen időszakra nem ismernek el nekik szolgálati időt! Ez nem igazságtalanság és diszkrimináció velük szemben?

Ez a törvény a zsarolásról szól. Ha eddig még nem tettétek, hát most ideje észrevennetek, hogy ez a törvény diszkrimináció sokakkal szemben, akik korábban lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel jutottak hozzá tagdíj-kiegészítésükhöz. Ez a törvény diszkrimináció azokkal szemben, akik korábban egyáltalán nem vehették fel reálhozamukat a TB-be történő visszalépésük alkalmával. Ez a törvény a magán-nyugdíjpénztárakba megállapodással fizetők nyugdíjcélú megtakarítását kompenzáció és szolgálati idő biztosítása nélkül egyszerűen bekebelezi úgy, hogy cserébe SEMMIT sem nyújt az érintett állampolgárnak.

És legfőképpen ez a törvény mindenről szól, csak épp a szabad nyugdíjpénztár választásról nem!

Bízunk abban, hogy ez nem marad ennyiben, és hogy a Kormány nem alkothat ilyen törvényeket büntetlenül, kedve szerint! S ha ezt hagynánk, mi jöhet még? NE HAGYJUK!

 

 

 

12 komment

Ismerősöm vagy s nem érted...

2010.12.15. 00:51 Balla Szabolcs

Ismerősöm vagy, némiképp fiatalabb nálamnál, s nem érted, miért kiáltozunk itt. Nem érted, miért megyünk utcára mi, akik eleddig sosem tettük.

Nem érted, mert szabadságban nőttél fel. Ott tanulhattál, végezhetted az egyetemet, ahol akartál. Nem mondták meg központilag, mi legyél, nem tereltek. Nem is gondolkozol most sem ezeken, mert nem is tudod felfogni, hogy volt itt ez másképpen is. És nem tudod elképzelni, hogy milyen az a másképp. De nézd csak szüleid elkomoruló ábrázatját, azt a kis aggódó ráncot homlokuk szélén. Igen azt, amit eddig sosem láttál - az igazi, mély aggodalomét, amikor a reménysugár kialszik szemükben, akként aggódnak. 

29 komment

Mihez tartás végett: ide megy a 3000 milliárdunk - meg majd az adónk is, ha az előbbi elfogyott

2010.12.13. 22:00 Balla Szabolcs

http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/13/jofej_nagybacsi_lesz_az_mfb-bol/

Kis szösszenet is becsúszott ma a szavazógomb alá mellesleg, a nagy port kavart nyugdíjtörvény szavazás árnyékában, pedig nem kevéssé fontos, a két dolog mutat némi  összefüggést.

Módosították az MFB-ről szóló törvényt. Ez az egyetlen pénzintézet, amelyik kormány felügyelet alatt van. Bármelyik vállalkozás kaphat pénzt bármire, az sem baj, ha nem térül megEgyedi kormányhatározat alapján. Kockázatelemzés és megvalósítgatósági tanulmány nélkül is. Mert a kormány okosabb, mint a pénzvilág szőrős szívű, elavult matekot követő szakemberei, ezt már a nemzetközi leminősítések során hallhattuk. A kormány új fajta matematikát fedezett fel, ahol a kivonás sosem eredményezhet negatív számot. Vagy mert az Állam pénze végtelen, sosem fogy el, vagy mi a csuda. Na jó, tegyük fel, hogy így van. De akkor miért is kell a 3000 milliárd magánnyugdíjpénztári vagyont elvennie ilyen roham tempóban, erőszakosan? Valami itten nem stimmel ezzel az új matekkal, még csiszolni kéne rajta!

Érdekes, hogy az adófizetők pénze valahogy nem számít ebben a szép új gazdaságpolitikában. Sem az amit nyugdíjra tettek félre, sem az amit adóban fognak befizetni.

Nem ismerős ez a gondolatmenet valahonnan ? Déja vu-m van. Mintha már hallottam volna ezeket a mondatokat, gondolatokat - 30 évvel ezelőtt, egy másik politikai rendszer kéviselőitől. Akik belebuktak ebbe az elméletbe és magukkal rántották országunkat is. Akarod, hogy így legyen ? Rajtad is múlik.

Mao Ce-Tung jutott erről eszembe. Igen, sokmindent megvalósított. Igen, lett Kína nagyhatalommá. De fizetni kellett érte, ára volt, mint minden másnak az életben - sok sok ember élete. Nem csak azoké, akik meghaltak, hanem azoké is, akiknek megnyomorított, megrövidített életminőségén az a hatalom kinőtte magát. Én nem szeretnék nagyhatalom-ország lenni. Csak emberi életet szeretnék. Ezért dolgoztam az elmúlt 20 évben, csendben, türelmesen viselve különböző politikusok kísérletezéseinek egyre negatívabb eredményeit. Magamnak is jobbat szeretnék, itt és most, nem csak az ükunokáimnak. Erre, ennek esélyére  szavaztam sokadmagammal egyetemben 1990-ben, pedig a Kádár-rendszer igencsak lájtos volt a népi Kínához képest.

Hát ne dugd fejedet a homokba most! Ha megélted, amit én, akkor azért, ha nem élted meg, akkor azért állj végre talpadra, egyenesítsd ki hátad és mondj nemet a Magyar Köztársaság demokráciájának szétrombolására. Annak az életvitelnek a szétrombolására, amely lehetővé tette számodra, hogy elfelejtsd, milyen volt a zsarnokság ideje - ha pedig nem élted meg, mert ebbe születtél, akkor tégy érte, hogy ne is kelljen megélned. Te döntesz.

Kormányunk nem eredeti gondolatokat plántál mostan, ahogyan korábbi ciklusában sem ezt tette. Nme mondom, hogy elődje korrekt volt, hisz nem volt az. De amikor az AB visszadobta törvényeit, elfogadta, esze ágában nem fordult meg, hogy akaratát az alkotmányosság ellenében is keresztül vigye.

Berlusconi, Putyin, Chavez - csupa vesztes diktátor, ezek a modern példaképek. Csak épp Olaszország gazdagabb nálunk. Oroszország szintén és nincs benne demokrácia. Venezuela alatt olajmezők tengenek és nincs demokrácia.

És nekünk mink van ? Egy kormányunk, aki az említett diktatúrák sikerét vizionálja - nekünk, akik a hagyományos matematikán nevelkedtünk és aszerint éljük életünket.

A törvény kimondja, hogy az állam nem vonhatja el az MFB nyereségét osztalék címén. Bezzeg a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat igen. Az összehasonlítás kedvéért mondom, hogy a Magyar Nemzeti Bank ugyan nem nyereség orientált, de nyereségét a költségvetésbe fizeti be a jegybank törvény alapján. Általában nyereséges. Az MFB-nek meg nem kell befizetnie nyereségét, csak a veszteségét állja a büdzsé ? Miért kell ezt törvénybe foglalni? Mpndjuk azért, hogy ne kérhesse senki számon, hoyg miért nem teszi. Mi meg, kis adófizetők finanszírozzuk a büdzsé hiányát 2 év múlva, a pénzügyminiszter sűrű keze tárogatása közepette: hát sajnos, így sikerült. Aha. Hülyének néznek itt minket, azt gondolom. Nem kicsit.

Mondj megálljt az őrületre Te is, állj ki magadért - ők nem fognak!

1 komment

A nyugdíj-hazugsággyár ujabb elme-mérgezéses áldozatot követelt: TGM

2010.12.13. 16:36 Balla Szabolcs

Édes Istenem! Ezt kellett megérnünk, hogy Antall József halálának évfordulóját követő napon kortársának szájából ilyen sületlenség számazik ki ?

Hova lett a bölcs gondolkodó, hova lett a demokrata ? Félni könnyebb, mint megoldani a problémákat, értem én, de könyörgöm, ne a másét tolja már a csalán közé, ez igazán nem illő! Mindenki a sajátjával rendelkezzék...

Kedves TGM, lehetne mondjuk beruházásokat leállítani vagy a herdáló közintézmények költségvetését egy kis fáradságos munkával megmetszeni. De nem. Itt már az a normális, ha a kisembert, az adófizetőt zsebelik ki, mert azt könnyebb. Vagy csak annak látszik egyelőre. De lesz még következménye, nem hagyjuk ennyiben. Annyi biztos, hogy megalapozatlan és felelőtlen kijelentés volt a magánnyugdíjvagyont okolni a kialakult eladósodottság miatt. Ismét elmondom, gyengébbek kedvéért: a magánnyugdíjpénztári portfólió legalább 60%-ban magyar államkötvényekbe van befektetve jelenleg is, azaz a Magyar Állam zsebében van annak forint ellenértéke. Ja, hogy azt majd lejáratkor vissza kellene fizetni, értem én. Emígy meg nem kell, nyilvánvaló. Épp, mint bankrablásnál. Ott is megvan a rabló indítéka. Csak a károsultak nem értenek vele egyet. És valószínűleg azért nem, mert a nevükben is benne van: kárukra van a ténykedés. Ha már a társadalmi szolidaritásnál tartunk, miér tnem einstdandolnak minden szőlőből, szántóföldből is tizedet ? Vagy bankszámlából. Majd Orbán Viktor, Matolcsy György megmondja, menniy pénzre van nekünk szükségünk, s a felesleget elvonja a köz érdekében.

Mi van itt, kommunizmus ? Ébredjünk már fel, elvégre jogállamnak hívják egyelőre még.

1 komment

Köszönjük a részvételt!

2010.12.12. 21:24 azennyugdijam

Ezúton köszönjük meg valamennyi résztvevő - mintegy 3000 magánember - megjelenését a mai napon a Hősök terén tartott tiltakozó demonstráción!

Talán sorsszerű is, hogy itt, és nem a Kossuth téren tudtuk megtartani ezt a gyűlést. A szobor-karéjban álló történelmi nagyjaink minden bizonnyal büszkén tekintettek le a téren összegyűlt, önmagért és érdekeiért a zsarnoki hatalommal szemben kiálló honfitárasainkra - az igazi hétköznapi hősökre. Megmutattátok, hogy van még igény a demokráciára Magyarországon!

Apróság, de talán még sorsszerűbb, hogy ugyan hideget, esőt, ónos esőt várhattunk mindannyian ma délutánra, ám csodával határos módon szertefoszlottak erre a néhány órára az  égboltot takaró felhők, csodás napsütéssel ajándékozva meg a téren összegyűlt tömeget, mintegy mennyei támogatás jeleként. Akárhogy is történt, e kellemes délutánon kovácsolódhatott egybe többezer ember akarata, melynek nyomán együtt vihetjük tovább közös ügyünket.

Köszönjük az önkénteseknek több órás, áldozatos munkáját, amit a hidegben végeztek lelkiismeretesen!

 

15 komment

Felhívás a december 12-i demonstrációhoz!

2010.12.11. 12:08 azennyugdijam

Találkozzunk a Hősök terén december 12-én 14 órakor! Öltözz fel melegen, kutyahideg lesz. Lehetőség szerint termoszban hozz magaddal forró teát, hogy melegen tartson!

A jó hangulatról mi gondoskodunk, ha Te is benne vagy:)

 

21 komment

"Ne hagyd magad zsarolni!" - Találkozzunk december 12-én 14.00 órakor a Hősök terén!

2010.12.02. 14:08 azennyugdijam

Tiltakozó demonstrációt tartunk 2010. december 12-én 14.00 órától a Hősök terén a nyugdíjcélú megtakarítások védelmében, az állami nyugdíjrendszerbe való visszakényszerítés, valamint a kormány demokratikus jogainkat sértő magatartása és felelőtlen intézkedései ellen!

Korábbi, pontatlan hírekkel szemben a Kossuth téren nem lesz semmilyen demonstráció aznap, helyette lesz a Hősök terén.

 

A november 26-án benyújtott T/1817. számú törvényjavaslat (a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad pénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról), amelynek elfogadása a Kormány szándékai szerint december 13-ig megtörténik, a magyar állampolgárokat megfosztja a szabad választás jogától!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy a pénztártagok beleegyezése és előre meghatározott ellentételezés nélkül leállították a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak átutalását a nyugdíjpénztárakba!

Követeljük az át nem utalt tagdíjak átutalását és jóváírását a magán-nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy zsarolással kényszerítik vissza az embereket az állami nyugdíjrendszerbe azáltal, hogy a sok évtizeden át befizetett 24%-os mértékű munkáltatói nyugdíjjárulék ellenére a magán-nyugdíjpénztári tagok nem részesülhetnek állami nyugellátásban (függetlenül attól, hogy ezt a 24%-ot járuléknak, adónak, vagy éppen minek nevezi a kormány)!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy azon állampolgároknak kell nyilatkozatot tenniük, akik magán-nyugdíjpénztári tagok kívánnak maradni, nem pedig azoknak, akik a magán-nyugdíjpénztári szerződésüket fel kívánják bontani, és visszalépnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy a maradásról személyesen kell nyilatkozni a majdani jogszabály által kijelölt (egyelőre még teljes pontossággal meg nem nevezett) kormányzati szervnél!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy a hatályba lépését követően a törvény mindösszesen 45 napot biztosít a nyilatkozattételre (mindezt a Karácsonyi Ünnepek alatt)!

 

Tiltakozunk az ellen, hogy a magán-nyugdíjpénztárak működési költségeit olyan alacsony szinten állapítja meg a törvényjavaslat, amely mellett a fenntartásuk nem biztosítható!

 

Tiltakozunk a magán-nyugdíjpénztárak és a pénztárakban felhalmozott vagyon nyílt államosítása ellen!

 

Tiltakozunk a kormánynak a demokratikus intézményrendszert romboló törvénymódosításai ellen!

 

Felszólítjuk az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg ezt a súlyosan antidemokratikus és alkotmányellenes törvényjavaslatot!

 

 

Kérjük, aki céljainkkal egyetért, tűzzön kabátjára kék színű szalagot! 

A szalagot a magán-nyugdíjpénztári megtakarításaink védelmében, egyben a demokrácia és a jogállamiság lerombolása elleni tiltakozás kifejezésére viseljük!

A demonstráció pártoktól független. Kérjük, ezt mindenki tartsa tiszteletben, és ne hozzatok pártjelvényeket.

 Találkozunk december 12-én 14 órakor a Hősök terén! 

62 komment

Láng Éva bejegyzése - láng, amely mellett tisztán látsz!

2010.12.02. 14:05 azennyugdijam

Üdvözlök Mindenkit, aki hajlandó elolvasni kis szösszenetemet a jelenlegi magánnyugdíj-pénztári helyzettel kapcsolatosan. Egy vallomással tartozom:

 

NEM VAGYOK MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR TAGJA!

DE VAN KÉT GYERMEKEM!!!

 

Jó gyerekek, imádom őket, és ölni tudnék értük, ahogy a szólás mondja.

Tehát – bár regnáló pártunk és kormányunk hátrányos megkülönböztetéssel élt velem szemben a személyi jövedelemadó törvény módosításakor, mert bár GYED nélkül felneveltem két magánnyugdíjpénztár-tag, járulékfizető gyermeket (lekopogom, a tanulmányaik befejezése óta van munkájuk), de most már nem tudok kedvezőbb adózás miatt még 3-4 járulékfizetőt produkálni – kiállnék az ő nyugdíjukért!

A magyar családszerető nép, hát gondolom, elolvassák gondolataimat.

Szólj hozzá!

Letölthető szórólap

2010.12.02. 14:00 azennyugdijam

Kedves Érdeklődők!

A 2010.12.12-én 14:00 órától a Hősök terén tartandó békés demonstáricóra meghívó, tájékoztató szórólapunkat szeretnénk mindenkivel megosztani annak érdekében, hogy akik kitartanak a magán-nyugdíjpénztári megtakarításaink védelme mellett, terjesszék ezt a szórólapot bátran! :-)
Legyünk minél többen december 12-én!

Köszönettel:
A szervezők

Szólj hozzá!

Önkéntes rendezők és eszköz-felajánlók jelentkezését várjuk a december 12-i demonstrációra!

2010.12.02. 13:57 azennyugdijam

A Hősök terén megrendezésre kerülő, december 12-i vasárnapi demonstrációra várjuk önkéntes rendezők jelentkezését, akik segítenek a háttérmunkában: szórólap- és matricaosztás, helyszín rendezése, a rend fenntartása, az érkezők tájékoztatása, útbaigazítása.

Jelentkezni lehet: azennyugdijam@hotmail.com címen vagy a +36 30 555 7325 mobilszámon.

 

Az önkéntes rendezőket természetesen a demonstráció kezdete előtt, 12 és 13 óra között várjuk a helyszínen, ahol szóban is ismertetjük majd a részletes tudnivalókat!

Tekintettel arra, hogy ez egy magánkezdeményezésű demonstráció, kérjük, aki tud, saját használatra hozzon magával:

* sárga színű autós mellényt (az önkéntesek egyenöltözete ez lesz)

* csiptetős irattartót

* tollat

A jelentkezéseket folyamatosan nyomon követjük, és a jelentkezők részére természetesen visszajelzünk a részletekkel kapcsolatosan.

Várjuk azok jelentkezését is, akik az alábbi eszközök bármelyikét a demonstráció idejére rendelkezésünkre tudják bocsájtani:

* 1 db 3,5 t platós ponyvás teherautó, oldalt felhajtható ponyvával (színpad céljára)

* professzionális erősítők (azaz nem házimozi), hangfalak, hangszóró és jelvezetékek, mikrofonok(nem karaoke), mikrofonállványok, 220 voltos elosztók, valamint  220 Voltos aggregátorok a működtetésükhöz (kisteljesítményű is). Hozzávetőlegesen 5000 wattnyi hangteljesítményhez

* kemping asztalok (15 db) és nejlon fóliák a takarásukhoz

* várjuk olyan önkéntes videósok jelentkezését, akik saját készülékükkel rögzítenék az eseményt és a későbbiekben dijmentesen a szervezők rendelkezésére bocsájtják

Köszönettel: A Szervezők

 

 

2 komment

Rogán tévedése - avagy a tagok megtakarítása mégis a tagok magán tulajdona

2010.12.02. 00:10 Balla Szabolcs

Csodálozom, hogy Rogán Antal is nevét adja kellő tájékozottság nélkül a kormányzati hazugság propagandához. Nem volt bölcs dolog részéről, csak magát járatja le nyilatkozatával.

A kormány magánnyugdíjpénztári tagságra vonatkozó törvénymódosításai nem változtatták meg a tagok és a pénztárak jogviszonyát, mivel az a ptk több paragrafusát sértették volna. Kétoldalú szerződést ugyanis valamelyik érintett fél mondhat fel, afelől harmadik fél egyelőre nem rendelkezhet, még az állam sem. Ezért nem merte megkísérelni ezt a jelenlegi kormányzat sem, mivel a magántulajdon védelme onnantól megszúnt volna, precedenst teremtett volna bármilyen kétoldalú szerződés harmadik fél általi manipulációra. Nos, ezért választották inkább a tagok rákényszerítését elképesztően változatos hazug manipulációval az állami rendszerbe való úgymond önkéntes visszalépésre. Mert ezt tudják törvényesen megtenni.

Megtehette volna a pénztárak államosítását is, azonban abban az esetben nem költhetné el a tagok összegyújtött vagyonát kénye-kedve szerint folyó kiadásokra. Nem tudná mivel indokolni.

8 komment

Selmeczi újabb pontatlansága - avagy a laikusok szándékos megtévesztése ?

2010.12.02. 00:08 azennyugdijam

Selmeczi Gabriella nyugdíjbiztos újabb nyilatkozatában aggódik a magánnyugdíjak biztonsága felől. Hivatkozik az egyik, mintegy 200 millió veszteséget elszenvedett pénztárra, s bár nem meri néven nevezni, azért homályos célzásokat tesz rá, miszerint annak vezetője a Stabilitás Pénztárszövetség egyik alelnöke. Amikor hivatalban levő személy vádakat fogalmaz meg az általa felügyelt terület egyik szereplőjével szemben, tán illlene ezt saját hatáskörében, hivatalos vizsgálata során megtennie, és nem a sajtóban sejtettni hevenyészett, laikusokat megtévesztő információkat. Ez olyan, mintha a legfőbb ügyész kezdene célozgatni a sajtó nyilvánossága előtt, hivatalos vizsgálat helyett. Szerencsére ott még nem divat ez.

A csúsztatás, összemosás abban van, miszerint a magánpénztár csak a saját működési tartaléka rovárására tud veszteséges lenni, a tagi vagyon rovására nem. Erre gondolsan vigyáz a PSZÁF, ezért ellenőrzik rendszeresen a magánpénztárakat. A tagi vagyon veszteségeit kizárólag a tőzsdei részvény és állampapír árfolyamok, illetve azok hozamai okozhatják. Tehát a 200 milliós veszteségről pontosítani kellett volna, hogy az a pénztár saját keresményének negatívuma, aminek pótlásáról magának kell gondoskodnia külső forrásból, a tagok vagyonának érintése nélkül.

10 komment

Az sem igaz, amit kérdeznek - itt már mindent lehet ?

2010.12.02. 00:06 azennyugdijam

Lássátok feleim szümtükkel, hogy hová lesz nyugdíjmegtakarításotok hamarost...gyakorlatilag csak a kormány volna megmondhatója, vagy ő sem, de ő inkább keveri a kupacot, hogy senki ne lássa át.

Szinte bizonyosnak látszik, hogy valóban meggyőzi majd az "értetlen külföldi pénzpiacokat" a kormány átlátható, kiszámítható, hosszútávú gazdaságpolitikája. Matolcsy úr szintén ma kelt nyilatkozata szerint.

Részlet az Index mai cikkéből:

"A kormánypárti képviselők egy másik nagy hatású döntést is hoztak. Elfogadták az idei költségvetési törvény módosítását, aminek értelmében a nemrég kivetett telekomadóból remélt 61 milliárd forintot a kormány rendelkezésére bocsátják. Ezt a december 20-ig befolyó pénzt az általános tartalékba helyezik, amiből a kormány szabadon költhet. A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési ügyekért felelős megbízott helyettes államtitkára jelezte, hogy nemzetközi tagdíjakra, a rendőrség és a büntetés-végrehajtási intézmények tartozásainak kiegyenlítésére használják fel a 61 milliárdot. (Ezek a kifizetések nem lettek volna feltétlenül idén szükségesek.)

Az ügy érdekessége, hogy a kormány hetekkel ezelőtt úgy vezette be a három extraadó részeként a telekomadót, hogy azt mondta, ezek az idei, 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél betartása miatt kellenek. Most azonban azzal, hogy el is költik a GDP 0,2-0-3 százalékára rúgó telekomadót, az derült ki, hogy mégsem kell a hiányterv teljesítéséért az extraadó, hiszen a bevételt még idén el is költik, így az egyenleget a lépés nem javítja."

A teljes cikk itt olvasható:

http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/06/megsemmisitettek_a_koltsegvetesi_tanacsot/

Szólj hozzá!

Századvég: 214 ezer forinttól estek el a magánnyugdíjpénztári tagok - szakmai tévedés avagy szándékos félreinformálás?

2010.12.02. 00:05 Balla Szabolcs

Meglepve olvasom a Századvég Pénzügykutató szakmailag elismert közgazdászai tollából az MTI-hez eljuttatott közleményt:

http://www.hirado.hu/Hirek/2010/11/29/14/Szazadveg_eddig_214_ezer_forinttol_esett_el_az_.aspx

Értem én, hogy a 3000 milliárd forint megszerzése iszonyúan fontos a kormánynak tervei megvalósításához, és a kormányzati hazugságokat a már ismert mellébeszélő retorika jegyében szinte természetesnek tartom. Mivel többségében "jogász" kormányunk van, de még gazdasági kötődésű tagjai is elsősorban politikai akaratot igyekszenek megvalósítani, nos, az ő szájukból nem is vár senki sem hiteles, objektív szakmai érveket. Ilyen mértékű csúsztatást, egyértelmű mellébeszélést sem, de hát politikusok, ez van.

Viszont egy szakmai intézménytől jogosan várható el, hogy ne csúsztasson, azaz, az általa górcső alá vett témáról, objektíven és annak minden oldalát ismertetve nyilatkozzon - főként, ha ezt önmagától teszi egy közleményben s nem újságírói kérdésekre válaszol sebtében. Már ha önmagától teszi és nem azért, mert mondjuk "rájuk szóltak" fentről. Mert felmerül ez utóbbi gyanú, ha egy szakmai intézmény ilyen feledékeny nyilatkozatot tesz.

4 komment

Állam kontra 3 millió adózó állampolgár?

2010.12.02. 00:03 Balla Szabolcs

Elgondolkodtató, hogy a kormány mindenáron, most már nyilvánvalóan egyre erőszakosabb módon szembehelyezkedik a bejelentett munkaviszonyban dolgozó, jövedelme után adót fizető állampolgárok 3 milliós tömegével - akik fenntartják ezt az államot, akik munkájuk eredményével teremtik meg az állam terveinek fedezetét. Ma reggel olvastam, hogy  a magánnyugdíjpénztári hozam után ugyanúgy 16% SZJA-t kell majd fizetnünk, mint bármi más befektetés után. Úgymond, rájöttek a szakértők, hogy eddig ez joghézag volt.

No de, nem rendelkezem szabadon nyugdíjcélú megtakarításaim összegével, tehát még is sántít az érvelés. Nem vehetem ki, nem költhetem el idő előtt, ezt más, bölcs jogszabályok korlátozzák - a saját érdekemben.

1 komment

A józan paraszt dala - avagy az igazi NEMZETI 2010

2010.12.02. 00:01 Balla Szabolcs

Szavaink ajtókat nyitnak meg,
szívekben markolnak kilincset,
gazdáik terített asztallal várnak,
hiszik jövőjét egy szebb világnak!

Vagyunk itt a hatalom kovácsai ellenében,
kik bilincset vernek most sok ember életére,
hazudván gonosz szándékaikat igaznak,
szemét homályosítják a magyar parasztnak.

De igaz magyar ember szívével is lát,
nem kedveli az efféle kétszínű hamukát,
s szelíden csóválja fejét a kapára támaszkodva:
ejj, édes fiam, ez most nagyon el lett bszva!

Hát ébredj fel Te, ki a kormánynál ülsz,
nem a két szép szemedért nevesülsz
miniszternek, képviselőnek vagy elnöknek,
csupán akaratából sok magyar embernek.

Kik bíztak bennetek, amíg hazudtatok,
míg pénzünket lopjátok, vigasztalgattok,
ígértek fűt-fát, millió munkahelyet:
"Csak elébb add még az erszényedet!"

Nem saját néped zsírját facsarod ?
Demokrata vagy ? Inkább zsarnok!
Magadat ne fényezd, mig életeket rontasz,
én mondom ezt, a józan magyar paraszt!

Mert magyar paraszt az én becsületes nevem,
ha madárnak néznek, azt nem szeretem.
Isten tudja, régi rossz szokásom ez,
nem bízom abban, ki hátulról környékez.

Gyere szemközt, no, húzd ki magad,
tiszta szemem hadd lássa arcodat,
hadd lássam ráncát sunyi mosolyodnak,
hadd találjak ott helyt egy ízes pofonnak!

Mert megérdemled, ha aljas és számító vagy,
eljátszottad becsületét szeretett országomnak,
de többé nem tűröm orcátlanságod,
haver, eltévesztetted a házszámot!

Keletre tekintesz ? Ady másképp mondta:
vigyázó szemetek vessétek Párizsra!
Hol a múlt héten kelt fel épp a nép,
csak mert a korhatárt picinyt megemelték.

Te meg egész nyugdíjamat lopnád el ?
Nem vagy tisztában a történelemmel,
hogy ezt itt nem lehet, nem engedjük,
inkább szeretett kormányunkat elkergetjük!

S meg se álljon Kínáig, Moszkváig,
ott éljen mindegyik - egész haláláig.
Siratni senki sem fog, nekem elhiheted,
hisz átvágni akartad kedves népedet!
 

Szólj hozzá!

12 pont - mit kíván a magyar nemzet 2010-ben ?

2010.12.01. 23:50 azennyugdijam

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a közmédiumok és a médiahatóság ne álljanak kormányzati irányítás alatt. 

2. Stabil alkotmányt, mely a mindenkori kormányt a demokrácia szükséges korlátai közé szorítja.

3. Független Alkotmánybíróságot.

4. Független Köztársasági Elnököt.

5. Független Nemzeti Jegybankot.

6. Független bíráskodást.

7. Független Számvevőszéket, és állami gazdálkodást ellenőrző szerveket.

8. A magánnyugdíjpénztári vagyon államosításának és felélésének azonnali leállítását.

9. Felelős, a jövő nemzedékekre is gondoló gazdálkodást.

10. A pártpénzek forrásainak átláthatóságát.

11. Kölcsönös megértésen alapuló külpolitikát.

12. Az Európai Unió demokratikus normáihoz való közeledést.

 

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Nyilt levél Kósa képviselő úrhoz

2010.12.01. 15:05 azennyugdijam

 Tisztelt Kósa Úr!

Megdöbbenéssel hallgattam az Ön szavait ma reggel a Mokka című műsorban:

 

”Kárász úr, ha a maga felesége bejelentené, hogy holnaptól nem fizet semmit be a közös családi kasszába, de ugyanúgy onnan eszik, és ott lakik maga is kirakná…”

 

Hadd kérdezzek vissza, Ön kirakná a feleségét? Csak bízni tudok abban, hogy nem gondolta végig a szavait – bár ez elvárható lenne egy nagyváros polgármesterétől, országgyűlési képviselőtől, kormánypárt alelnökétől – ma reggel. Ha jól tudom, Ön nem minimálbéres, mint oly sokan ebben az országban. Ha valaki, hát Ön tényleg nincs rászorulva arra, hogy a felesége a közös családi kasszába fizessen...

 

Tudja Kósa úr én sokkal kevesebb pénzből élek, sokkal szerényebb körülmények közt, mint Ön. De eszembe nem jutna soha, hogy a barátnőmről (még nem házasodtunk össze, talán még bocsánatos bűn ez) így beszéljek, mint Ön. Az meg végképp nem, hogy kirakjam – ahogy Ön fogalmaz – ha nem tud hozzájárulni a költségekhez. Tudja a képviselő úr a barátnőm munkanélküli és nem azért, mert nem akar dolgozni vagy, mert ne lenne megfelelő képzettsége, tehetsége... És természetes dolog számomra, hogy amíg van mit ennem, addig neki is van! Sajnálom, hogy ez az Ön számára nem evidencia.

 

Tudja, elgondolkoztat, hogy Ön és pártja a magánnyugdíjak kapcsán gyakran használja a szolidaritás szót, miközben a feleségével sem szolidáris ezek szerint. Javaslom Önnek, hogy egy csokor virággal a kezében kérjen bocsánatot a feleségétől, utána az ország hölgy tagjaitól, majd azoktól, akiket a szolidaritás nevében saját pénzük államosításra próbál rábeszélni.

6 komment

Címkék: kósa nyugdíj levél államosítás pénztár

süti beállítások módosítása